Ágota  László

Könnycsepp

Könnycsepp csorog az arcomon,

az élet fájdalma bekopog az ablakon.

Szemembe mondja keményen,

eltelt az idő ember, jön az enyészet.

Sorsod mi meg lett írva lassan véget ér,

tudom az életed fájó volt és kemény.

Gyermekként elhagyott anyád,

ez fájt nagyon, Tied lett a magány.

Mások neveltek fel és nem a szüleid,

szerettek Ők, de nem érezték át tetteid.

Magányos voltál és sokszor oly egyedül,

párnádon sírtál, míg kint a tücsök hegedült.

Ágota László

Búcsú Cipőtől a Republic számainak felhasználásával.

Messze jársz már,

hol csendes, békés a világ.

Az ismeretlenségből,

tekintesz le ránk.

Felhők fölött

magasan jársz,

hol madarak szállnak.

Csillagok, csillagok

mondják el Neked,

merre jársz, hol lehetsz?

Fent az ég lent a föld,

szeretünk téged valamiért.

Akkor is, ha elmentél

szabadon jársz ott,

hol megbékélt

számodra a világ.

Ha még egyszer láthatnánk,

ha még egyszer itt lennél,

nem kép lennél és szép emlék.

Ágota László   

Hercegnőm

Hercegnőm jöjj velem,

fogd meg a két kezem.

Repüljünk a széllel,

szálljunk a messzeségbe.

Tekintsünk le a földre.

Nézzük a sok szépet,

a hegyeket, az erdőket,

a réteket, és a völgyeket.

Szállunk a szélben,

az öreg napsugárzó

fénnyel tölti el lényünket,

melegséggel töltve testünket.

Alattunk bárányfelhők

játékosan vonulnak.

Szétrebbennek az égen,

mindig más formát öltve.

Siklunk, mint a fecskék,

a templomtornyok között.

Ágota László  

Elszenderedő élet

Életem lassan elszenderül,

madárdal, mely elcsendesül.

Rámereng a gyarló világra,

képzeletben fentről tekint le a tájra.

Színesen virágzó mezőket nézi,

magasba nyúló bérceket könnyezi.

Becézi a gomolygó fellegeket,

éhségtől szenvedő gyermekeket.

Az elvakult hitnek hadat üzen,

mely kacagva uralkodik a népen.

Ágota László:

Csodás teremtmény

A föld egy fenséges, csodás teremtmény,

vele nem vetekedhet semmilyen élőlény.

Éjszaka égboltján millió csillag világít.

Nappal fénylő sugárnyalábok fénylenek.

A természetben, hallgatom a madárdalt,
érintem a virágokat, érzem az illatokat.

Ágota László

Nagy az én bánatom.

Nagy az én bánatom,

kínoz a fájdalom,

már tovább nem bírom,

az életem eldobom.

Ha meghalok csak állni fogsz

és nézed eget,

csak állni fogsz nézed,

hol sírom domborodik.

Vajon miért nem sikerül

Nekem semmi?

A lelkem szenved,

elfog a kínzó félelem,

érzem ilyenkor minden fájó, bizonytalan,

nézek ki az ablakon

és kétségek gyötörnek.

Mit rontottam el, élettől mért csak kudarcot kapok?

Jár az eszem, peregnek fejedben a gondolatok,

az élet kemény, nincs jó tündér csak a mesékben, 

ölembe nem hull semmi,

küzdenem kell mindenért.

Ágota László

Merengés

Elmerengek.

Körülöttem fehér a fal

a szék, az asztal,

fehér lepel borítja az ágyat.

Fehér minden,

fehér a világ.

Belém hasít a fájdalom.

Csontjaimat,

szilaj mozgékonysággal

férgek rágják.

Nem hat a gyógyszer,

kínok-kínját élem át.

Megszólít egy gondolat.

Miért fáj az élet?

Miért a szenvedés?

A boldog élet tovaszállt.

Várom a megváltást,

a csendes, megbékélést,

a nyugalmat nyújtó halált.

2012-09-27  Ágota

Forrás: Ágota László költő

Festmény: Gogucz Nóra>KÖD

Szerk.: Szathmáry Olga Ottília

Ágota László

Érzés

Nem tudom elmondani,

Neked, hogy ez valójában mi,

Csak azt tudom milyen érzés,

ha egy késtől van szíveden sebzés.

Harcolok, amíg csak tudok.

Inkább szenvedek, megfulladok,

ez a sorsom, ami irányít, legyőz,

szörnyű és iszonyatosan rossz.

Szárnyalnék a szerelemtől,

megrészegedve az érzelmektől.

Olyan mintha repülnék,

közben nem lélegeznék.

Itt hagytál Én összetörtem,

nagyon fáj, de nem szégyellem,

Mondd el, mit kell tennem:

életemet megint újra kezdhessem.

Ágota László:

Emlékezés egy pécsi leányra!

Szállj szellők szárnyán kedves Tündéri Leány,

ég és föld között, kinyílt a végtelen előtted,

Vidd a hírét egy esztelen kegyetlen halálnak,

kiáltsd fájdalmad szemébe e könyörtelen világnak!

Összes álmod eltűnt a tegnap élő fényképeivel,

Számodra nincs már nyár, fénylő napsugarakkal,

Azt gondoltad, hogy boldog lehetsz egyszer talán,

Téged is lágyan simogat, majd egy igaz barát.

Ágota László

Megváltani a világot,

Megváltani a világot,

levenni róla az átkot,

letépni a kemény láncot,

megvalósítani oly sok álmot.

Azt gondolni, jó lesz az Élet,
az ember fia boldogan élhet.

A sok illúzió életre kelhet,

csodálatosan ahogyan hitted!

Szeretnéd, ha szeretnének,

mások nem belőled élnének,

nem vágnák késsel a torkod,

Magad intéznéd sorsod.

Csodás életre hiába vársz,

ha nem saját utadon jársz!

Szolgaként ne földön csúszva járj,

Gerinced kihúzva egyenesen állj

Vedd észre, a lábadra lépnek,

 tehetetlen vagy rajtad röhögnek.

Ágota László

Birkák

Sovány birkanyáj

éhesen járja a mezőt.

Fűcsonkok nyomán

keresi az élelmet.

Dús füvű legelő

van a szomszédban.

Hangosan bégetve

arra tartanak.

Mekegő kecskebakok

állják el útjukat.

Erejüket fitogtatva

tövig rágják a füvet.

Velük szemben

kemény szarvú,

kosok korgó

gyomorral bégetnek.

Erősek Ők, de nem

tudják átlépni létüket.

Birkák, hát tűrik

keserves sorsukat.

2012-06-09  Ágota

Ágota László

Képzelet

Elképzeltem egy olyan világot,

melyben boldogok az emberek.

Nem gyötri Őket éhség, félelem,

Szívükben nem terem harag.

Senki nem mérgezi jövőjét,

sem múltját sem jelenét.

Nem fogynak ki az élelemből,

a szeretetből és a mosolyból.

Tisztelik egymásban az embert,

megismerni akarják a másikat,

nem bántani, tönkretenni, eltiporni.
Legfeljebb vetélkedni Vele.

Szívesen adnak, amit tudnak,
egymásnak, csak béke terem.

Mondd el   -   Ágota László

Mondd el, hogy ez a világ,

Megtévesztett évek során.

Zajos, dübörgő lüktetés,

ez az életed, hát élni kell!

Te hajtasz, küzdesz mindig.

Zihálsz, levegőd is fogytán.
Olykor elgyötörten megállsz,
mély sebek borítják lelked.

Görnyedt tested fájón kiált,

fogy az idő, menj tovább!

Nincs megállás, hisz tenni kell,

Csak így lehet, túlélni a halált.

Míg mások vígan élik az életet,

Te éhezel és gyötrődve létezel.

Ágota László

Fénysugár

Csillagfények játszottak a fák mögött.

Kedvesem holdtündér alakba öltözött.
 Gyöngéd mosollyal titkon rám hajolt.
Tüzes csókja, a szerelem csókja volt.

Napsugár szökött újra az égboltra.

A felhőkből egymástól elszakadva,

esőcseppek sírtak szikrázó csillogással,

játszva a hófehér Gyöngyvirággal.

Ágota László

  Csodás rózsaszál.

Bársonyos, pici rügybe zárva,

Száz színes, illatos, kis virág,

Sok-sok csodás rózsaszál,

Szellőre bízza friss illatát.

Hirdesse az egész világnak.

Amint reggelente simogat.

Fülembe súgja édes titkodat.

Vágyak járják át testedet.

Villámfény süt be az ablakon.

Játékosan táncol alvó arcodon.

ÁGOTA  LÁSZLÓ

Ébredj fel

Éjjel, ha járod az utcát,
csend honol a tájon.

Föltekintsz az égre,

rád néz a fénylő hold.

Szemedből a fény
lassanként kialszik,

Gondolataid a gyarló

világban járnak.

Nincs munkád,

éhezik a család.

Gyűlölködsz némán,
érzed, nincs remény.

Nem tudod, miért

üldöz téged a sors.

Fagy van és nagy a hó,

Neked nincs fűteni valód.

Csontjaid fájnak.

A hidegtől szenvedsz.

A kegyetlen kezek,

tönkre tesznek téged.

Ágota László  

Éltető álom

Álmomban messze jártam,

csodás tájon a messzi éjszakában.

Csillagok fénylettek rőt palástban,

holdat kisérve a kókadt pusztaságban.

Távolban magányosan vajúdott az erdő,

a kövér homályban aszálytól  vergődő,

zörgő avarral együtt szenvedve a füstöl,

a kavargó porfellegek komor leplétől.

Ájult dermedten alszik a nedvekre vágyó,

kókadt szikleveleivel szomjazva a gyökér.

A tücsök hegedű is néma, elcsendesült.

Ágota László

Karácsony éjjelén

Karácsony éjjelén,

Túl a házak peremén.

Ragyognak csillagok.

Valóssá válnak az álmok.

A fájó lélek nem henyél.

Nyugtalan és útra kél,

Végig járja a hegyeket,

Megnézi a völgyeket.

Körbenéz majd hazatér.

Ágyhoz, falhoz hozzáér.

Bejárja az egész házat,

A szívet gyötri a bánat.

Pici szobának sarkában,

Kis fenyő áll egymagában.

Ágota László

Az önpusztító Ember

Száguld a megsemmisülés felé.

Várja Őt a beláthatatlan, messzeség.

Megtörve monoton, nyugodt világát,

Őrültként mérgezi,környezetét és társát

Vérszomjasan dühöngve, örömében sírva,

Úgy, mint kinek elméje el lenne borulva,

Lénye része e gyarló, szomorú világnak,

Szintén részese lesz a szomorú halálnak

Neki profittól dagad a bankszámlája,

De ő nem gondol a haldokló világra.

Ágota László

A Nő két arca

Álom-álom boldog édes álom,

Visszaviszel a nem is oly régmúltba.

Sok szép emlék, csodás érzés,

Köszön nekem onnan vissza.

Szép volt életemnek e röpke perce.

A nap is szebben ragyogott az égen,

Sugárzása betöltötte a fájó lelkemet.

S ajándék volt, ha kezed megérintett.

Mikor halkan cirógatni kezdtél,

Szenvedélyesen magadhoz öleltél,

Lágyan érzelmektől fűtve kedvesen,

Szeretlek, mondtad suttogva, csendesen.

Ágota László

60 éves lettem.

Ballagok az éjszakai csendben.

Gondolataim a múltba visszanéznek.

Előjönnek a gyerekkori csínytevések,

Életemből a szomorú és derűs évek.

Gyorsan elszaladt az idő felettem.

Eljött a nap és hatvan éves lettem,

Megjártam az élet minden poklát,

Nem csüggedtem hiába volt korlát.

Játékos szellő bujkál a bokrok között,

Csillagfények játszanak a fák mögött.

Takácsné  Kriszta

Telihold, fényével lágyan átkarolt,

Arcod örökre szívembe költözött.

Kedvesen melegek ezek a szavak,
Ám sötét lett az élet, a tüzek kihunytak

Csöndes utakon már a zaj se lázad.

Sápadt már a reménység délibábja.

Napfénytől a felhő sírva szét szalad.

Égő sebem még sokszor felszakad.

Kegyetlenek ezek a szomorú szavak.
Rá bámulok a holdra, hosszan merengőn,

Irigylem a napfényt, ha fénylőn megvillan,
Szivárványt a szomorú szemű eső után.

Ágota László

Merengés

Sűrű, sötét felhők száguldoznak,

Vihart hozva az ébredő tájnak.

Süvítő szél rázza meg a fákat,

A színes levelek elhagyják az ágat.

A fuvallathoz társul a fájó gondolat,

Messze jársz, nem láthatom kedves arcodat.

A hűvös őszi szél, csendben Rólad mesél,

Elmúlt csodás nyárról, közben a téltől fél.

Ágota László

Szép kívánság

Zőldelő fa, tarka virág,

Fejen álló bolond világ,

Tündöklő hold, fénylő csillag,

Fiú és lány lassan ballag.

Természet két csodás lénye,

Szerelmesen kéz a kézbe,

Lelkük telve életkedvvel

Mennyekben jár nyitott szemmel.

Élet, élet rongyos élet,

Ne tedd tönkre ezt a szépet,

Maradjon meg ez a mámor,

Hisz ez olyan, mint egy álom.

Ágota László

Séta

Kócos öreg fák alatt sétálok,

Vidáman kacagnak a betyár szelek,

Gondolatban az emlékek már romok,

Belül valami fáj ha, Rád gondolok.

Őszi esték a csörgő lombokat tépve,

Szememben a könny nedvesen ragyog,

Mikor piros lesz a halott levélke,

A táncoló vízen sodródva csillog.

Szerelem földi testbe zárt ideál,

Ékszerként hordozom magamban,

Szép, mint tövises csodás rózsaszál,

Szíved szavára vágyom én álmomban

2011-06-27  Ágota

Forrás: Ágota László

Fotók:  Ágota László

Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia

Ágota László:

Lét és nem lét

Elmerengek

a lét és nem lét

világán.

Gyötrő fájdalmak

kínoznak,

talán elértem

a létem határát.

Nem tudom,

de kínjaim

arra sarkalnak,

gondolkozzam el,

tekintsek végig

életutamon.

Mit tettem jól és

miben tévedtem,

mi lesz a lét után,

 emlékkép maradok-e,

vagy hamar feledésbe

merül lényem 

a földi létben,

vagy mint apró

porszem

a száguldó szélben

eltűnök a messzeségben.

Ágota László

Holdfényes estén

Holdfényes estén,

gondolatom,

mint szilaj paripa,

versenyt száguld

a széllel.

Melynek

 csillogó sörénye,

felhőként

lebegve szál

a messzeségben.

Sebesen vágtatva,

végül rád talál.

Lelkem megremeg,

mikor felfedezi

fényed.

Végül hozzád elér,

és gyengéden simogat.

Epedve tekint rád,

mint fénylő

csillagra

az égen.

Ágota László

Vágyálom

Lágy szellő bujkált.

Csodásan sütött a hold.

Rád gondoltam én.

Lángban ég a szám,

Örökké fognám kezed,

Csak Téged várlak.

Szeress örökké.

Szívem többé nem enged.

Amíg létezem.

Veled szép a nap.

Boldog, vidám az utam.

És szép az élet.

Nagyon szeretlek,

Bár ott lehetnék Nálad.

Átölelnélek.

Ágota László

A vadkacsa

Fényes tolla megcsillan a fényben,

Hápogása messze száll a térben,

Mint a villám cikázik az égben,

Élelmet keres a zöldellő réten.

Lubickol a békalencsés vízben,

Vidáman szürcsöl az iszapos lében,

A csíkbogár fenn akad érdes csőrében,

A szitakötőt elkapja röptében.

Vége lett a meleg éltető nyárnak,

A fiókák már magasan szálnak.

Időnként hűvös szelek járnak.

Az induláshoz ösztöni parancsra várnak

2011-08-09  Ágota

Forrás: Ágota László

Fotók:  Bércziné Ili

Szerk.: Szathmáry Olga

Egy hajléktalan emlékére

Csizma koppan keményen az aszfalton.

A Hold fénye dübörög a falakon.

A hajléktalan bolyong hontalanul.

Az élettől kínkeservvel tanul.

Falfirkák torzói a friss havon

Az utcán dülöngélő alakok.

Fáj a csend, majd süvít az ököl.

Üvöltés kopog be az ablakon.

Fetreng a mocsokban a véráztatta koponya,

Nem mozdul, mert eljött életének alkonya.

Nem fáj már semmi, hiába süvít a hideg szél.

Nem gyötri többet sem ember, sem hideg tél.

Ágota László:

Szédület

Végsőt lobban alkonyati fény.

Felhőkbe csusszan a bánat.

Vágyak égnek szívemben,
de Te ezt nem értheted

Jó hozzád simulni.

 A fellegek felizzanak.

 Pisze szellő, szalad,

a bokrok között boldogan.

Sosem tudtam eddig,

milyen szép az élet.

Ez talán a boldogság?
vagy csupán egy álom?

Egy bennem lévő élőkép,?

mely engem oly nagyon éget.

Lázadnom kéne ellene?

Vagy elmerülni mámorában?

A teliholdtól kérdezem:

Mi ez a bódító szédület, ?

Ágota László

Száguldó gondolatok

Gondolataim elkalandoznak,

A csillogó hómezőn száguldoznak.

Fityiszt mutatnak az öreg napnak,

A fénylő sugarakkal versenyt futnak.

Bukfencet vetnek a csillogó hóban,

Henteregnek a fehér határban,

Szél süvít végig a hideg tájon,

Fuvallat csókol lágyan szájon.

Eltűnnek a távoli messzeségben,

Kutatva az ismeretlen végtelenben,

Életet keresnek a messzi távolban,

Majd megpihennek e tébolyult világban.

                    Ágota  László

  Égi Tündér

A szilaj paripa versenyt száguld a széllel,

Csillogó sörénye száll a messzeségben,

Gondolataim is sebesen vágtatnak,

Rohannak, végül fáradtan rád találnak.

Elpilledve végül hozzád is elérnek,

Megtalálva a világmindenségben,

Sose múljon el, e csodás pillanat.

Mikor fülembe súgod a titkodat,

Holdfényes estén a csillagokat nézem,

Kutatom, hol lelem szívszorító fényed?

         Ágota  László

Száguldó gondolatok

Gondolataim elkalandoznak,
A csillogó hómezőn száguldoznak.
Fityiszt mutatnak az öreg napnak,
A fénylő sugarakkal versenyt futnak.

Bukfencet vetnek a csillogó hóban,
Henteregnek a fehér határban,
Szél süvít végig a hideg tájon,
Fuvallat csókol lágyan szájon.

Eltűnnek a távoli messzeségben,
Kutatva az ismeretlen végtelenben,
Életet keresnek a messzi távolban,
Majd megpihennek e tébolyult világban.

ÁGOTA LÁSZLÓ

Zsarnok világ

Kevélyen szónokol a Zsarnok,

Bömbölő orkán, kemény akarnok,

Kiszolgálják őt csalárdok és gazok,

Az emberek szenvednek és rabok.

Hazájuk már csak múló délibáb,

Az ember már csak koldus

és élő báb,

Vágyaik mind-mind elenyésznek,

Arcukon fájó könnyek peregnek.

Ruhája csupa rongy és éhezik,

Cél nélkül él és ép csak létezik,

Keresi az ellobbant álmokat,

Feledi a kihunyt vágyakat.

Ágota László

Tavasz  van

Tél már levetette hófehér ruháját,

Nap ereje elűzi a felhők árnyékát,

Melengető sugarai meghozták az olvadást

A fagy seregei megkezdték a visszavonulást.

Az éltető sugarak legyőzik a hideget,

Február közepe előcsalta a meleget.

Megújulva újra éled a didergő világ,

A réten ismét előbújik sok színes virág.

Festői a kép és csodás a hangulat,

A hóvirág áttörve a fagyos hantokat,

Zöld száron mutat hófehér szirmokat.

Tél

Ülök a kandalló mellett és elgondolkodom.

Odakint szellők szárnyán hópihék száguldoznak,

Hol hegyeket, hol völgyeket alkotnak,

Vagy megformázzák az álomképeket.

Az égi vándor már lemenőben,

Aranyló sugarait szikrázva küldi szét,

Bearanyozva fényével a didergő tájat,

Meg csillantva a jégkristályokat a pihenő fákon.

A fáradt nap alig hagyja el a horizontot,

Nyomában, mint nyájat őrző puli,

Baktat égi útján az éjszaka hírnöke,

Sápadt orcájával fehér fényt szór a világra.