Szathmáry Olga OttiliaApám búcsúzik.
Szathmáry Olga Ottilia
Ígéret havában búcsúzik Apám!
Megéli még születésnapi májusát.
Elköszön két keze alkotta világától,
az elültetett, zöldülő virágaitól..
Szétágazó szőlőtőkék leveleitől.
Rügyekben szunnyadó szőlőszemektől
Felkötözi az indát, a fölfelé futót.
Mennyország felé kapaszkodót.
Égkék szeméből, könnye záporoz.
Siratja múltját, az időt mi elszáguldott.
Látja égi paripáját, szőrén ül hátán.
Üget, majd a puszta felé vágtáz..
Maga után hagy fényévnyi nyomot.
Hortobágyi délibábos rónaságon.
Fája törzséről metszett ágak…
Fájón tátongó, mély sebek!
Soha be nem hegednek..
A „nagy kaszás” kis ujját mozdítja.
Libben tétován: a sápadt halál.
Hangja csuklik, kezébe temeti arcát Apám.
Mered csak úgy, maga elé.
Némaságában világnyi szenvedés..
Arcizma, ha rándultátong, mély szakadék.
Kérges tenyerén idő ekéje szánt vadul...
Fájdalmát semmi sem enyhíti!
Idő, élet-halál dimenzió elnyeli.
Zeng és zúg, kong a harang.
Lelkem kiüresedett barlang...
Apám búcsúzik „Ígéret havában”.
Uram! Adj enyhülést fájdalmában.
Törd meg Uram ősi átkaink súlyát!
Békességben térjen meg Hozzád...
Útját jól készítsék az Angyalok!
Apám régi otthonától, elbúcsúzott.
.
Debrecen, 2016. május 1-sején
Szathmáry Olga Ottilia
Kommentáld!