Anonimouse Zeno

(Írói álnév)

A diktátor, és a csokipapír!

  Avagy a szeretet hatalma!
/Mese felnőtteknek!/

(Az alábbi történet bár valós elemeket is tartalmaz,

csupán az  írói fantázia műve!

A képek csak illusztrációk,

nem a történet részei!)

A kisfiú izgatottan ébredt!
Tudta, ez a nap valahogy más lesz mint a többi!

Már napok óta erre a napra készült a család. Tudták, itt most a jövőjük a tét!

Az apa állása veszélybe került, mert a kormány éppen egy olyan törvényt készült megszavaztatni, ami miatt a gyermek apja több társával együtt elveszti a munkáját, és ezzel a mindennapi megélhetésük is

veszélybe kerül!

Ebből persze a kisfiú nem mindent értett meg,

de annyit mindenképpen, hogy a bácsik ott a nagy házban ma olyan döntést hoznak, ami miatt ha nem jól döntenek,

ő és az egész család éhezni fognak!

Telt az idő, és a család készülődni kezdett, hogy más családokkal együtt a parlament elé vonuljanak.

A kisfiúnak elmagyarázták, hogy azért mennek oda, hogy megkérjék a bácsikat, akik most a sorsuk felől döntenek, ne szavazzák meg a törvényt, ne vegyék el a munkájukat, a megélhetésüket!

A téren, mire a fiú és szülei odaértek, többen is voltak, és közben még újabb emberek is érkeztek.
A többi családok is együtt mentek ki a térre, apák, anyák, gyermekek.

A gyermekeknek csokikat osztottak, hogy ha majd jönnek a bácsik,

adják oda nekik.

A csokikon a családok, kisgyerek képei voltak, és a kérésük:

„Én azt szeretném az angyalkától, hogy szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts kérlek teljesíteni!

Szavazz nemmel

a dohányipart

érintő törvényekre!”

A kisfiú csillogó szemmel állt a szülei mellett, kezében a tábla csokival. Érezte, tudta, most valami fontos dolog történik és ennek a fontos dolognak ő is része!

Amikor megérkeztek a képviselők, kormánytagok,

a gyermekek

átadták a csokikat!

A kisfiú körülnézett, és látta gyermektársai arcán ugyanazt a büszkeséget, amit ő is érzett!

Most valami fontos dolognak váltak részeseivé!

Eddig a szülei mindent megtettek érte!
Szerették, gondozták, tanították, ápolták ha kellett!
Úgy érezte, végre ő is tehetett valamit értük, viszonozhatott valamit a sok szeretetből, amit tőlük kapott!

Még egy ideig ott volt a tömeg a téren! Egyszer csak jött a hír!

A törvényt mégis megszavazták!

Az emberekben, mintha egy világ omlott volna össze!

Most mi lesz? Hogyan tovább? Hogyan fognak megélni ezután?

Megannyi kérdés kavargott az emberek gondolataiban, és nem volt rá semmilyen megnyugtató válasz.

A tömeg, mely reményekkel telve vonult ki a parlament előtti térre, megvert kutyaként kullogott haza.

A kisfiú, és szülei is hazamentek! A hazaúton a percek súlyosan vánszorogtak.
A fiú apja lehajtott fejjel haladt, az anyja úgyszintén!

Az út hazáig csendben telt el.

Senkinek nem volt kedve beszélgetni a történtekről.

A fiú csak másnap tudta meg, mi is történt igazából, mi lett a sorsa a csokinak, amit oda adott egy bácsinak.

Amikor megnézte a család a parlamenti ülésről készült videót, megdöbbenve látták, ahogy a diktátor, az ország vezére, a szájával tépi fel a gyermekük által átadott csokit, és falja be!

Az apa, a fiára nézett! A fiú arcán patakokban folytak a könnyek.
Apa, ez a bácsi miért gyűlöl ennyire minket?

Kérdezte az apjától.

Az apja szótlanul, némán állt a gyermeke előtt, miközben az ő szemében is megjelentek az első könnycseppek!

Hogyan is mondhatta volna el a fiának, hogy mit gondol?
Hogyan mondhatta volna el:

A diktátor bácsi nem gyűlöl minket !

Bár gyűlölne!

Akkor legalább érezne valamit irántunk, de még annyit sem számítunk neki, mint egy csúszómászó,

amit a cipőjével eltapos!

Az apa szemei előtt leperegtek a képsorok,

ahogy a fiának úgy neki is az emlékezetébe és a szívébe vésődött örökre,

ahogy a diktátor cinikus mosollyal az arcán a fogaival szakítja, tépi szét a fiú arcképét és a szívhez szóló kérést tartalmazó csokipapírt!

Szétszakította, ahogy szétszakította az országot a háborús politikai szemléletével, a folyamatos ellenségkép kreálással!
Szétszakította, ahogy szétszakított családokat, elszakítva anyát a gyermekétől!
Szétszakította sok ember reménységét, jövőbe vetett hitét!

Az apa mindezt nem tudta elmondani

a fiának!

Inkább csak átölelte szeretettel!

Az anya is odalépett hozzájuk,

és csatlakozott az öleléshez!

Így álltak ott mindhárman, könnyes szemmel, ölelésben összeforrva!
Tudták, bármi is történjék, bármit is hozzon a holnap, ők mindig ott vannak, ott lesznek egymásnak!

Az egymás iránt érzett szeretetük nagyobb erő,

mint bármi, ami a jövőjükre, a megélhetésükre tör!

Forrás: http://ebredomagyarorszag.blogspot.hu/2014/12/a-diktator-es-csokipapir-avagy-szeretet.html;

Anonimouse Zeno