Család
Hajnalban a kakasokat gyermekeim ébresztik,
S biz ezért felmondásukat tervezik,
Hiába, nyolc gyermek ébredezik,
Zajuk a csendet a nyugalmat messzire kergetik.
Mosolygok, pedig sokszor mérgelődök,
Elevenségük fölött azért őrködök,
Csendért hiába is könyörgök,
Inkább reggeli teendőikkel küszködök.
Végre, óvodába, iskolába okosodnak,
A csend s nyugalom újra visszalopakodnak,
De nem sokáig maradhatnak,
Délutánra visszaadják az uralkodást a gyermekhadnak.
Eljő a vacsora, fürdés, alvás,
A gyermekszoba felől halk susmutolás,
Elalvás előtti piciny rosszalkodás,
S a hirtelen csendet körülöleli a szuszogás.
Az idő telt, gyermekeink felnőttek,
Majd idővel mindannyian elköltöztek,
Oh idő, segíted vesztünket,
Viszed a zajunkat, hozod a csendünket.
S a ház, ketten maradtunk papával,
Űznénk a csendet vissza a nyugalmával,
Vissza is hoznánk a múltat a zajával,
S minden picinyke, apró gondjával.
De nem, folyik az élet,
A gyermekek szobája őrzi az emlékeket,
Öregesen beülve visszapörgetjük az éveket,
S hopp! emlékeinkbe minden visszaérkezett.
Gyermekként éltem meg egy hatalmas család
életét. Csodálatos volt az anya és az apa türelme a sok rossz
gyermekükhöz. Szinte mindig mosolyogtak, boldogok voltak. Pedig pár
évtizede többet éheztek az emberek mint jólakottan beszélgettek volna.
S mégis, a boldogság nem pénz és technika ténye, az emberi szív érzelme.
Anatole Hongrois
Auteur.schriftsteller
Író-költő-operett szerző
Hamburg-Lyon-Szeged
Kapcsolódó hírek:
Wow, incredible blog