Szathmáry Olga Ottília
Bennünk rejtekező álom
Álom! Ó’h Te bennünk
rejtekező,
vélünk és általunk
létező képidő.
Nyughatatlan agyunk játszadozása.
Megfejthetetlen életutunk válasza?
Ó’h Te bennünk
rejtekező, álom!
Olyan vagy akár összetört kristályom.
Tünde fény, ki jő
sötétben s elillan menten.
Pillanatnyi káprázat, lábamnál
darabokban heverten.
Te bennünk rejtekező, álom,
Ó’h!
Kísértetként velem vagy, akár tolvaj.
Ellopod maradék
szeretett gúnyámat.
Magad után hagysz, hosszú sötét
alagutat.
Te! Rejtekező, álom,
mit akarsz?
Sejteted múltunkat,
s
előlünk jövőt takarsz.
Vak sötét! Égről leloptad
a
csillagokat s holdat.
Bizonyára nem akarod látni éji
bolondodat.
Ó’h Te bennem rejtekező
álom!
Szomorú szívem szunnyadó
vágya vagy?
Fényt kívánok,
s ne kő
legyen vánkosom.
Madarak zengjenek, süssön napsugár az
arany.
Álom! Ó’h Te bennünk
rejtekező,
nélkülünk nem lesz
vágykeltő
a keszkenő…
Jel, mire szerelmes szív
szaporábban
dobban,
mitől vidámabban ficánkol
a hal is Tiszában.
Álom! Ó’h Te édes bennem
rejtekező.
Éjemen voltam kis
bodros,
szemtelen felhő.
Kergetőztem széllel,
fürdöttem
szivárványban.
Lelkem tettem szabaddá,
mi elől magam
elzártam.
Álom! Ó’h Te becses, már
bennem rejtekező.
Már nem csak éjem, nappalom is
szerethető!
Boldogság járja be piciny
valóm,testem-lelkem.
Éber-álomban varázslom
át nappalom, életem.
Budakeszi, 2013. szeptember 10.
Szathmáry Olga Ottília
Kommentáld!