Borsos Mihály:
Szentjánosbogár
(A múlt villanásai)

 
A szentjánosbogár bogár az, amiről itt eszembe jutott ez a történet, ami anno velem és egy gyermekkori igen jó barátommal történt meg.
Ideje olyan rég volt, hogy vénségemtől szégyellősen meg sem nevezném az évet, csupán annyit mondok, hogy a történet idején olyanok voltunk mi, mind ketten, mint a fény, hogy mit szemünk látni vélt, azt rögtön ismerni, birtokolni is akartuk.

Május volt kora nyári meleggel, ami törvényszerűen előcsalogatta az éji bogárkákat, mint a nyár más, ki szelídebb, ki gonoszabb lényeit is (szúnyogok, legyek). Érettségire készültünk, és gondolván, hogy nagyobb nyugalmunk semmiképp nem lehet máshol, mint az ember nem járta erdőben sátrat verve, campingezve kezdtünk készülni a nagy megmérettetésre. Ezzel semmi baj nem volt azon kívül, hogy hosszú-hosszú beszélgetésekbe folytak a nappalok, valamint az éjszakák, és hát Isten bocsássa meg nekünk, nem sokat koptattuk a tankönyveket lévén minden más téma érdekesebb, mint a matematika racionalitásaival megszerkesztett egyenletek megoldási képletei.
Történt, hogy a mellettünk lévő kicsi tisztáson felfedeztük, hogy számtalan apró kicsi fénypontok világítanak, miről rövid úton kiderült az a számunkra, hogy nem más az, mint sok-sok szentjánosbogár. Miután sötétedés után mi ott az erdőben erősen híjába voltunk a fényforrásnak, a barátom kitalálta, hogy gyűjtsük össze egy befőttesüvegbe a sok-sok szentjánosbogarat, amik majd a sátrunkba azután bőségesen világítanak nekünk.

Nosza a jó ötlettől hajtva el kezdtük gyűjteni a szépen csillogó bogarakat, és nem túl hosszú idő után már össze is gyűlt egy fél dunsztosüvegnyi fényforrás szorgos munkák eredménye képen.
Boldogan vittük be a sátorotthonukban, és már előre örültünk a nagyszerű új kényelmi helyzetünknek, hogy majd így természetes fényforrás mellet trécselhetünk az éjszakába.
Miután beértünk a kunyhónkba, furcsadolog történt, ugyanis egy csapásra kialudtak a fények a bogarakban, és hiába vártuk, hogy világítsanak nekünk, azok bizony fénytelenek maradtak. Találgatni kezdtük, hogy mi is történik tulajdonképp a meglévő fények elmúlása képpen, de nem tudtuk annak fel fogható magyarázatát adni, mint ahogy igazán felfogni sem e számunkra szomorú eset következményét.
Ezért a sikertelenség ténye képen végül úgy döntöttünk, hogy szabadjára engedjük a szorgos munkával összegyűjtött kicsi lámpásainkat, mert hogy hasznát úgy sem voltunk képesek venni a dolognak. Ahogy ki helyeztük az üveget, elkezdtek mozgolódni a kicsiny kis bogarak, és lassan megkeresték a szabadulás útját, az üveg nyílását. Jó darabig nem figyeltük az üveget, mert valami érdekes téma elvonta róla a figyelmünket, és mire megint eszünkbe jutott, már egyetlen egy bogár sem volt az üvegben. Nemsokára elnyomott bennünket az álom, és a szentjánosbogár történet erre az éjszakára véget ért számunkra. Másnap estére elborult az ég, csepergett az eső, és hiába lestük kitartó izgalommal, egyetlen egy szentjánosbogár sem gyújtotta meg a lámpáját. Már kezdtük azt hinni, hogy lehet nagy szerencsétlenséget, okoztunk azzal, hogy begyűjtöttük őket, lehet véglegesen el is pusztultak a szabadságuk megfosztása miatt.  Ettől egy kicsit mindketten szomorúak lettünk, és fogadkoztunk egymással versengve, hogy legközelebb utána nézünk az állatok biológiai életismeretének, mielőtt bármit is cselekednénk velük.

Így jött el a következő éjszaka, ami csodálatos csillagos éggel köszöntött ránk, és mit ad Isten egyszer csak sorban gyulladtak ki a földi lámpácskák nekünk, hasonlóan, mint az égen a csillagok, úgy ragyogtak a földön körülöttünk.

Boldogság öntötte el a szívünket, hogy élnek a szentjánosbogaraink, és tudományos okoskodással meg is állapítottuk, hogy a bogarak összekötetésben álnak az égi fényforrásokkal, és csak akkor képesek világítani, ha az égi társaikból, a csillagokból kölcsönözve kellőfénnyel feltöltődnek. Hát ennyit dióhéjban a korabeli történetről.

Az emlékezetes esemény óta sok-sok év telt el, és ma már biztosan tudom, hogy a szentjánosbogarak csak is szabadon, nem pedig a fogságba képesek a foszforeszkálásra, és feltöltődni is, csak is, az Isten szabad ege alatt képes, hogy az őket körbevevő sok balga más élőlényeknek világítsanak.

Én mostanában valahogy úgy érzem magam, mit egy befogott szentjánosbogár az üvegben, aki nem képes világítani a kényszeredet fogságban.

2008. december 5.

Forrás: Borsos Mihály

Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia