Gyerekírók gyerek nélkül

Szabó Magda, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes - csak néhány kiragadott név a huszadik század legismertebb írói közül, akik meghatározói voltak a minőségi gyermek- és ifjúság irodalomnak. A sors fintora, hogy bár a fiatalok nyelvén kiválóan értettek, saját gyerekük mégsem született.

- De hol vannak a gyerekek? - teszi fel a kérdést könyvének címében Arday Géza irodalomtörténész.

A kötetből mély emberi tragédiák rajzolódnak ki, mert a teljes család öröme nem adatott meg ezeknek az embereknek.

Miért kezdett foglalkozni evvel a témával, egyáltalán, honnan tudta, hogy ez sok művészt érintő jelenség volt?
- Csorba Győző félmondata, miszerint "A magyar irodalom javának nagy része az ötvenes években a gyermekirodalomba menekült", elindított bennem egy gondolatsort, ami végül ennek az irodalomszociológiai témának az alaposabb kutatásához vezetett - mondja Arday Géza.

Ehhez adódott egy közvetlen élményem is.

Középiskolásokat tanítottam, és érettségi tételnek adtam Polcz Alaine Asszony a fronton című önéletrajzi könyvét, ami nagy hatással volt rám is.

Ennek kapcsán személyesen találkoztam az írónővel, sokat beszélgettünk a saját gyermektelenségéről és kortársai sorsáról.

Ekkor döbbentem rá, hogy az ő élete a kiszolgáltatottságot illetően szinte tipikus volt, és az is kiderült számomra, hogy a gyermektelenség nemcsak őt érintette, hanem a művésztársak közül sokakat.

Nagy szerencsének tartom, hogy nemcsak irodalmi utalások, hanem személyes kapcsolatok is - például Zelk Zoltánnéval, Lengyel Balázzsal - segítettek az okok megismerésében.

Szabó Magdával sokat leveleztem, és végül az ő sorsán keresztül láttam meg a legtisztábban, hogy a diktatúra rendszere milyen alattomos volt. 


- Valójában milyen társadalmi és személyes okai lehettek annak, hogy azok, akik írásaikkal nemzedékeket neveltek, nem vállaltak gyermeket?

- A háború utáni időszak meghatározó írói tulajdonképpen egy baráti körbe tartoztak, ők az Újholdasok.

A politika szemében szálka volt ez a művészi csoport, ezért szimbolikusan kiütötték, kivették a kezükből a tollat.

Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Mándy Iván, Pilinszky, Weöres Sándor - a legtöbbjüknek a párja is művész volt.

Egytől egyig erkölcsös emberek, akik nem tűrtek megalkuvást. Nem akartak hazugságot leírni, ezért inkább elhallgattak. Nemes Nagy Ágnes erről az időszakról azt mondta, hogy "répáskodtunk", vagyis a fontos, termékeny részük a föld alatt, szinte láthatatlanul növekedett.

A hatvanas évek második felétől az írók ismét "megszólalhattak", de még mindig csak bizonyos keretek között, így kezdtek el gyerekeknek szóló műveket írni.

A mi nagy szerencsénkre. Mert ettől a tragédiától lett a magyar gyermekirodalom magas színvonalú.

Azokat a szürreális elemeket, amelyeket a szépprózában a kultúrpolitika üldözött, az ifjúsági irodalomba be tudták építeni.

Szintén Nemes Nagy Ágnestól származik az idézet, ami rávilágít a gyermektelenség okára és szerintem alappillére a kötetnek, hogy: "Hiteles élet nélkül hiteles művészet sem lehetséges".

Ezek a művészek tudták, hogy egy gyerek révén zsarolhatóvá válnak, muszáj lett volna elvállalniuk bizonyos feladatokat, hogy a gyerekük anyagi és szellemi növekedését biztosítani tudják.