Ihász-Kovács Éva
Tó vitorlással
-V. Hedrik Judit
festménye alá -
Ahogy nézi magát az ég
ahogy a tó is visszanéz
s szellőtől feszül a vitorla
-mintha most is béke volna-
Itt az alkotó lelke leng
az enciánkék tó felett
semmi zaj csak csönd honol
S szerelem éled valahol
magány csöndje világ—szinfolt
az éjek—fölötti félhold
s csak sejteti hogy nincs magány
nap ragyog fölötte s vidám a kép
viágit mint ami
szépröl szeretne vallani
arról mit müvész eszközöl
ha nincs kiút ám van öböl
és édes érzés hatja át
a nappalt és az éjszakát és aurája lesz neki
amint az öblöt keresi és rájön hogy nem semmiség
a viz a lét s a magas ég
és érzi hogy már leng vizén egy odarejtett költemény
és vágyak szállnak nem elég
a szó a dal s az achát ég
mert kifejezni ami szép
a vers marad a zene s kép
e három legszebb vallomás
és Isten hallja senki más
s a világgá- szállt szép szavak
még most is ide látszanak
s csak JUDIT tudja amit én
e festmény csupa költemény
Forrás:Dáma Ihász-Kovács Éva költő
Lovag Bornemissza Attila,
Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia
Kapcsolódó hírek:
Ihász-Kovács Éva - Ének kikeletkor Szathmáry Olga Ottiliának
Ihász-Kovács Éva verse - A hetedik kapu - Erdős Anna verskötetéhez