Meghívó

2016. május 19-én,

csütörtökön 19.30 órakor

a Kálvin-teremben (Budakeszi, Fő u. 159.)

 a református és magyar egyházzene kimagasló alakjáról,

a 110 éve született, 30 éve elhunyt

Gárdonyi Zoltánról

tart előadást

Gárdonyi Zsolt

orgonaművész, zenetudós, zeneszerző.

Közreműködik:

a budakeszi Zákányi Zsolt Református Vegyeskar.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Az előadást a Nemzeti Kulturális Alap

és a Budakeszi Református Emléktemplom Alapítvány támogatja és ingyenes.

Adományokat a Protestáns Kör

működésének költségeire a helyszínen

köszönettel elfogadunk.

Rendezvényeinket az Budakeszi Református Egyházközség Határainkon Túli Magyarok Emléktemploma Alapítványon keresztül is támogathatja közvetlen befizetéseivel, vállalkozói adományaival vagy jövedelemadója 1%-ával.

Adószám: 19183914-1-13, bankszámlaszám: 11991102-02125525-00000000

 

 

 

 

Gárdonyi Zoltán

(Budapest,1906.04.25 - Herford, 1986.06.27.)

 

 

 

A „művészi inspiráció kölcsönkapott ajándék”

Gárdonyi Zsolt

református orgonaművész,

zeneszerző, zenetudós.

 

A professzor szólt arról is,

hogy édesapja

művészete erős impulzust jelentett számára:

 
„Édesapám életművében a zeneművészet professzionalitása

 ötvöződött a keresztyén hitélet alázatával.

A magyar protestáns egyházzene történetében

Gárdonyi Zoltán volt az első,

aki nemzetközileg is közismert és

elismert mesterként

nagyszabású művekkel dokumentálta

hit és művészet inspiráló összefonódását”

 fogalmazott Gárdonyi Zsolt.

 

 

 

  

Portálunknak adott interjújában azt is elmondta,

édesapja hagyományát kívánja folytatni

saját alkotótevékenységében.

 

 

Mint a kerti tömlő

A hit és a művészet kölcsönös egymásrautaltságát

a professzor egy egyszerű képpel érzékeltette:

a művészetet egy kerti tömlőhöz hasonlította.

„A kerti tömlő csak akkor tölti be a funkcióját,

ha az egyik végét összekötik friss,

tiszta vízzel.

Ha viszont a tömlő nincs rákapcsolva ilyen forrásra, akkor csupán jelentéktelen,

unalmas tárgy marad.

Ugyanakkor tömlő nélkül nehéz

lenne virágot locsolni.

A művészet is akkor teljes értékű,

ha közvetíteni tud valamit, ami áldássá válik mások számára – fogalmazott.

A művészi inspiráció Gárdonyi Zsolt szerint kölcsönkapott ajándék, amely a művész számára közvetlen módon lehetővé teszi Isten személyes megtapasztalását. Hangsúlyozta, ez egyszersmind erkölcsi kötelességet is jelent a művész számára.

 

„Meg kell szerezni azt a fajta mesterségbeli tudást,

 amely lehetővé teszi ezeknek

a gondolatoknak  a szakszerű rögzítését.  

A művész hozzátette:

„Meggyőződésem, hogy a zeneszerző a zenét nemkitalálja,

hanem csak megtalálja.”

Egyházzene = karácsonyfadísz?

Gárdonyi Zsolt szerint mind az édesapja,

mind az ő művészetére jellemző célkitűzés a magyar egyházzene színvonalának emelése,

 zeneszerzőként rámutatva a hitélet

és a művészet kölcsönös egymásrautaltságára.

 Emellett mindkettejük célja,

hogy éreztessék,

 a zene Istentől kapott különös ajándék,

amely sajátos kincset jelent az egyházszervezet számára is.

„Édesapám nyomdokain igyekezvén haladni,

fontos célnak tartom,

 annak a tudatosítását is,

hogy ne engedjük át a koncerttermeknek

 a katartikus zenei élményeket.”

A művész-zenetudós Isten iránti hálával tekint arra,

 hogy Gárdonyiék nyomán a református egyházzenében lassan,

 de biztosan beindult egyfajta tudatképzés, amely felismeri a zene legátfogóbb értelemben vett missziós hatását,

 ezen belül az egyházzenét mint a gyülekezetépítést segítő alkotást.

 

A református egyházzene jelenlegi helyzetéről szólva

 Gárdonyi Zsolt őszinte reményének adott hangot,

 miszerint nem folytatódik az a szemléletmód,

amely a zenét közömbös létezőnek fogja fel,

 milyenségével nem törődve.

 

„Egy ilyen gyönyörű terítő,

ami az Úr asztalán van,

 szintén nem helyettesíthető egy viaszosvászon terítővel,

 vagy az sem közömbös, hogy a hívek az úrvacsorai bort

 pöttyös bögréből vagy

míves kehelyből kapják.

Ezért fontos a zeneművészet helye

a magyar református

istentiszteleten belül is.

 

Tudatossá kell tennünk, hogy az egyházzene

nem a bevonulás-kivonulás alátámasztása,

 hanem önálló kifejezőerővel bír,

 amely nem értelmezhető a konzum szintjén,

egy karácsonyfadísz funkcionalitásának szintjén”.

 

 

Sokan úgy emlékeznek az

1970-es évek elejére,

 mint a kádári konszolidáció beteljesedését követő nyugodt,csendes időszakra.

De voltak, akiket éppen

e békés

beletörődés riasztott,

 az ország lakosságának, a társadalomnak

a nagymérvű kiüresedését érezték mögötte.

 

Gárdonyi Zoltán, akit a 20. századi magyar történelem legnagyobb viharai sem bírtak rá hazája elhagyására,

végül 1972-ben döntött úgy,

hogy elhagyja szülőföldjét.

 

A hivatalos szervek nem tartóztatták:

 szabályos kitelepedési engedélyt adtak

 az akkor már 66 éves nemzetközi hírű

zeneszerző-muzikológusnak,

 feleségének és leányának.

 Új hazájuk a Német Szövetségi Köztársaság lett.

 

Gárdonyi Zoltán Budapesten született zenekedvelő-zenész családban.

 

Apja, Gárdonyi Albert, neves történettudós

 amatőrként gyakran hegedült, és egész életében teljes odaadással támogatta fia zenei tehetségének kibontakozását.

 

 Anyja, Weigl Mária zongoraművésznő,

Bartók Béla évfolyamtársaként 1903-ban végzett a Zeneakadémián.

 

 A szülők különféle zenész ismerősei és barátai révén,

a polgári lét nemes hagyományaként a házimuzsikálás,

 a kamarazenélés mindennapos élményt jelentett

a gyermek Gárdonyi számára.

Saját elbeszélése szerint fiatal korában

lenyűgözve hallgatta a Kálvin-téri református templom

orgonistájának,  Krausz Gusztávnak a játékát

a vasárnapi istentiszteleteken.

 Gárdonyi rendkívüli képességei nemcsak a zene területén mutatkoztak meg: az utolsó két gimnáziumi év összevonásával korengedményes érettségi vizsgát tehetett már 17 évesen, és így 1923 őszétől egy előzetes bemutatkozó látogatást követően Kodály Zoltán felvehette zeneszerzés szakos hallgatónak a Zeneakadémiára.

 

 

 

1927-től a berlini Friedrich Wilhelm Egyetem

zenetudományi szakán Arnold Schering

 és Erich von Hornbostel vezetésével

zenetörténeti és etnomuzikológiai tanulmányokat folytatott,

 majd ezzel párhuzamosan

1928–30 között a

berlini Hochschule für Musik

zeneszerzés tanszakán Paul Hindemith növendéke lett.

 

 Gárdonyi egész munkásságát meghatározta tanulóéveinek hármas gyökere: a két teljesen különböző zeneszerző iskola

(Kodály – Hindemith) és a berlini egyetem

világhírű zenetudományi fakultása,

ahol 1931-ben sikerrel védte meg doktori értekezését

 

Die ungarischen Stileigentümlichkeiten in den

musikalischen Werken F.Liszts címmel.

 

Szabolcsi Bencét és az ugyancsak Berlinben

végzett Bartha Dénest követően Gárdonyi volt a harmadik,

aki német egyetemen szerzett zenetudományi doktorátus birtokában közvetítette Magyarországra

 a német zenetudomány eredményeit,

 módszereit és eszköztárát.

 

 

Zeneszerző-tudósként először a soproni

Evangélikus Tanítóképző Intézet ének- és

zenetanári állását töltötte be (1931–41),

ugyanott hét éven át (1931–38) vezette a Liszt Ferenc Zeneegyesületet.

A város gazdag kamarazenei életében igazi otthonra lelt, és nagyon hamar a város legkedveltebb zongorakísérőjeként tartották számon.

A klasszikus kamarazenei repertoár mellett lehetősége volt

 saját művek megszólaltatására is.

 

1941–69 között tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán,

1946-tól teljes óraszámban professzori kinevezéssel.

 Sokoldalú egyéniségéhez és képzettségéhez méltón

 a fő területének számító zeneelméleten

és zenetörténeten kívül sokféle tárgyat oktatott.

 

Pedagógiai munkáját egyedülálló módszeresség jellemezte.

 

 

1946-tól a „fordulat évéig", 1948-ig vezette

 a főiskola protestáns egyházzenei tanszakát.

 

 A szak megszűnését követően csak melléktárgyakat taníthatott,

 és újságcikkekben műveit is támadták,

 de megbélyegzése ellenére elkötelezett híve maradt a protestáns egyházzene felemelésének.

 

1949–53 közt a Református Teológiai Akadémián

 az egyházi ének-zene tárgyat oktatta,

és az ő szerkesztésében jelent meg 1959-ben

 az első országos használatra szánt Református korálkönyv.

 

Gárdonyi életműve több száz kompozíciót

(zenekari, kamara-, zongora-, orgona- és vokális műveket),

számos tudományos tanulmányt és könyvet foglal magába.

 

 Említésre méltók a Lisztről szóló

(Distanciaelvű jelenségek Liszt zenéjében, 1959; Nationale Thematik in der Musik F. Liszts bis 1848, 1963; Neue Tonleiter- und Sequenztypen in den Frühwerken F. Liszts, 1978; Neue Ordnungsprinzipien der Tonhöhen in Liszts Frühwerken, 1978),

 

 a Bach ellenpont-művészetét tárgyaló

 (J. S. Bach ellenpont-művészetének alapjai,1967; J. S. Bach kánon- és fúgaszerkesztő művészete, 1972) írásai, valamint pedagógiai célzatú formatan könyvei (A zenei formák világa,1949;

 

 Elemző formatan,1963, 1979).

 Szelényi Istvánnal közösen számos Liszt zongoraművet adott közre,

 és együtt szerkesztették az új Liszt-összkiadás

(Neue Liszt Ausgabe) I. sorozatát (Werke für Klavier zu zwei Händen).

 

Németországi önkéntes száműzetése alatt

 alkotó lendülete nem tört meg,

fontos művek egész sora született életének

utolsó másfél évtizedében: Memento (kantáta, 1975),

Harmadik orgonaszonáta (1983),

 Bipartita (két orgonára, 1983),

Bethlen Gábor éneke (vegyeskar, trombita, 3 harsona / vegyeskar, orgona, 1980), Meditatio in memoriam Z. Kodály (orgona, 1972/1982).

 

Richter Pál

 

Forrás:http://lfze.hu - a Zeneakadémia honlapja; http://www.parokia.hu

www. fatorony.hu

Szerk.: NETWORK Budakeszi Klub, Együtt Budakesziért Fórum; Magyarságunk a lélek él; Versek - Idézetek Irodalmi Portál vezetője> Szathmáry Olga Ottilia