ARASZTVIRTUS A HÓSTYÁN
A Nagyhóstyán

(az Orczy-kerttől északra -a szerk.)

már me-gint napirenden van

a parasztlegények garázdálkodása,

különösen az ünnepnapokon.

 Ilyenkor még nappal is veszedelmes

 végig menni a város ezen részén, hát még este,

amikor a békés járó-kelőknek a sötétben

osztogatják a pofonokat.  (Június 13.)  
 

 PÁRBAJHŐS
Forró nyári napokon, amikor a levegőben

unalom és a szúnyogok vannak,

semmi érdekes és sem semmi szenzá- ció

nem akad. 

Ilyenkor  minden  kis hír érdekes,

hát még

amikor egy igazi szenzáció akad, egy párbaj.
Hogy két fiatalember összekoccan és

egymás vérére szomjúhozik,

annak oka sokféle lehet.

Jelen esetben azonban, semmiesetre sem volt olyan

nagy okuk a párbajra, hogy egymás életére

törtek volna.

Az eset annál is érdekesebb,

mert a sértett, vagyis a kihívó fél kezé-ben

fegyver még egyáltalán nem volt, sem kard,

sem puska, sőt a rossz nyelvek szerint még

attól a késtől is félt, amellyel ebéd idején

a húst szokta összevágni.

Mégis kihívta a sértő felet egy szál kardra.
Hajnali négy órakor robogtak ki a kocsik

a Farkasmályba, a párbaj színhelyére.

A felek levetkeztek, a segédek kiszemelték

az alkalmas terepet, az orvosok elővették kötszereiket és műszereiket, s miután az ádáz ellenfelekben

békülési hajlam nem volt,

a segéd jelt adott a kezdésre.  

S az ellenfelek a hajnali csendben, 

középkori  hősökhöz méltóan viaskodni

kezdettek.
A mi párbajhősünk elente, bár reszkető inakkal, 

de vitézül verte vissza és védte ki ellenfelének

csapásait.

A segédek epedve várták az első vért,

amely azonban sem a sebekből,

de sem az orrokból nem akart megeredni.
A vívni nem tudó kihívó fél úgy vívott,

mint egy egész isten, és nem mint egy félisten.

Csupán az az egy kedvenc taktikája az volt,

hogy mindig hátrafelé igyekezett,

helyesen gondolván, hogy sokkal böl-csebb dolog

az elől a goromba fél elől kitérni.

Már szinte úgy látszott, hogy vég nélküli

erős küzdelem lesz, ami- kor, egy utolsó összecsapás

után, a mi hősünk kimerülten és fárad-tan ereszté le

kardját, s esdeklő, rimánkodó szemet vetett az

orvo-sokra.

Ők azt hitték, hogy valami súlyos sérülés történt,

odasiettek hozzá műszereikkel.

Vizsgálták jobbra, vizsgálták balra.

Sehol sem-mi, sehol a legcsekélyebb se.

Tovább vizsgálták, s a beható vizsgálat

után

nagynehezen megálla-pítják,

hogy a további küzdelemre képtelen,

mert szívdobogást kapott –

az ijedtségtől. (Június 20.) 

A GYÖNGYÖSI LAPOK

1909.  JÚNIUS-i SZÁMÁBÓL

YEREKMAJÁLIS
Szerdán délután volt az elemi

iskolai tanulók majálisa.

2 órakor vonultak ki a Csathó-kertbe,

ahol este 8 óráig vidám  hangulatban  mulattak  az  apróságok, majd este a

felnőttek és a tanítótestület folytatták tovább 

a vidám hangulatú mu- latságot. (Június 13.)

ORGÁCS
Gyöngyösön különféle utcák vannak,

s mindeniknek van neve is.

Olyan ember ugyan még nem akadt,

aki a Soly- mostól kezdve  egész

Püspökiig két utcajelző táblát látha-

tott volna, de azért van neve mindenik utcának.

Jó az, hogy mi, a bennszülöttek tudjuk ezt,

mert különben még mi is eltévednénk a saját

szülővárosunkban.

De hogyan tájékozódjék az az ide elvetődő idegen,

mikor az egész városban nincs négy utca, amelyik

meg vol-na jelölve útjelző táblákkal?
Vagy talán ez nincs olyan fontos dolog,

mintaz a sokat mondó felí-ratolás,

hogy  „Jobbra előzz, balra hajts!”?

* Mert ezzel el van látva minden utcasarok.

(Június 27.)