a Tükörvilágból

Alig múlt egy éve, hogy Szepes Mária levetette testjelmezét, és átsiklott a Tükörvilág határtalanságába. „Ott”, amelyet a hagyományok nem helynek, hanem állapotnak jelölnek, egy egészen másfajta rezgés minőségben folytatja tovább mindenki be nem fejezhető életét. Ez egyszerre jelenthet vigaszt, de felelősségvállalást is, hogyan éljük mindennapjainkat.

Átrohanunk-e rajta kábult szédülettel vagy megállunk és megcsodáljuk értékeit, keressük a lét összefüggéseinek gyöngysorba fűződő magasabb értelmét.


A Szepes Mária Alapítvány méltó ünnepséggel emlékezik az írónőre 100. születésnapja évfordulóján, december 14-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Szepes Mária szellemisége tovább sugárzik ránk hagyományozott művei, barátai, tanítványai, olvasói körében. Könyvei fogyásából tudjuk, mennyien érdeklődnek spirituális témájú írásai iránt. Megnyitnak bennünk egy másfajta szemléleti módot, amellyel könnyebben eligazodhatunk emberi, környezeti viszonylatainkban. Benyithatunk rejtett zugainkba, ahonnan felszínre hozhatjuk elveszettnek hitt határtalan képességeinket.

Szepes Mária legfontosabb üzeneteihez tartozik:

Az élet megszüntethetetlen, örök folytonosság. Így az ember élete is folytatódik, csak egy egészen más halmazállapotban és közegben.

Ugyanolyan meggyőződéssel tudta átadni e hitvallását, mint azok a bölcselők, akik túl tudtak nyújtózni a ráció keretein, és megízlelték azt a belső határtalanságot, amelyet később sikerült szavak hálójába fogniuk, hogy eljuttassák e csodálatos híreket az utókor embere számára.

Hogyan találkozhatunk „elhaltainkkal? – vetődhet fel a kérdés. Milyen módon tarthatjuk élőn azt, ami öt érzékszervünk számára megfoghatatlanul tovatűnt?

Úgy, hogy az élőhöz kapcsolódunk emlékezetünkben. S nem csak a fájdalmakra, agóniákra gondolva, hanem mindarra, ami értéket jelentett, amit lényével reánk sugárzott, a sok örömöt, nevetést is, amellyel átszőtte mindennapjainkat.

Szepes Mária is velünk, bennünk maradt, egy kimeríthetetlen, tágabb tapasztalati rétegben: álmainkban, intuíciónkban, könyveiben választ kaphatunk kérdéseinkre. Álljon itt példaként Szepes Mária Szibilla naplójából (megjelent 2007 Édesvíz Kiadó) egy álomélménye, amely valamelyest érzékeltetni tudja számunkra is a különbséget a látható és láthatatlan világ határmezsgyéjén „átkiáltó” üzenetek valóságáról. Ezek belső ereje, reánk törő szuggesztív hatása adja hitelét az ilyen tapasztalásoknak. Az Olvasók közül is bizonyosan sokan megéltek szeretteikkel hasonló élményeket.

Randevú Anyámmal az Akasha pályaudvaron

(1963. szeptember 18.)
Ma hajnalban, álom és ébredés küszöbén anyámmal voltam együtt. Fiatal, rózsaszínű, üde arcát láttam az extatikus öröm kifejezésével. Érzései, gondolatai kezdtek bennem testetölteni; de halványan, messziről - az agyamban - a hangját is hallottam.
- „Tíz éve vagyok itt.”
- Emberi mérték szerint - társult hozzá saját magyarázatom. - Milyen szép az, amiben vagy - éreztem át állapotát. - Csak a halál borzalmas - rezzent fel bennem betegségének és haldoklásának emléke.
- „Nem, nem!” - tiltakozott. - „Az élet borzalmas. Az anyag élete. A halál gyönyörű! Ez a legcsodálatosabb létállapot!”
- Kár, hogy a személyes, tudatos kapcsolat önmagunkkal megszűnik - suhant át rajtam a személyiség alattomos kételye.
- „Éppen az a boldogító, hogy a személyes, görcsös, aggályos fülledtség megszűnik benne.”
- Éppúgy mint álomban? - kérdeztem.
- „Nem úgy. Csak részben. Az szabadul fel benne és nyer súlypontot, ami a személyes fizikai életben csak a műalkotás és az elmélyült szellemi tevékenység közben működik.”
- A tíz év azt jelenti, hogy még hatvan évet töltesz odaát földi életkorod kiegészítő párhuzamaként?
- „A két mértéket nem lehet összehasonlítani, vagy kifejezni háromdimenziós fogalmakkal. Mert az időnek itt más kiterjedése és törvénye van. Itt...” - szünet következett - „érzés-kvantumokban élünk. A kibontakozás állomásait az élményeken keresztül szerzett érettségi fok mutatja. Ahogy a fának van rügyezési, virágzási, gyümölcsérési fokozata. Ez pedig teljesen sajátos minden lénynél, és az idő óriási mélységeibe, magasságaiba vezet, anélkül, hogy földi időmértékkel mérhető volna. A hetven év lehet így hetvenezer földi év, vagy hetven fényév-millió is. Ahogy a tér is egészen más fogalom az idődimenzió párhuzamában. A hely itt mindenkinek saját képzelete kiterjedése. Mindaz, amit valaha elképzelt, amit vágyerőkből felépített, létrejön ezen a síkon. Az is, amit csak megérintett valahol fantáziában. Képzeletcsírái mind plasztikus formákká lettek. Ez az ő határtalan világegyeteme, amelyben egy bizonyos fokozaton túl szabadon közlekedhet.”
Sok tartalom érkezett még hozzám, csodálatos közlések; de el kellett hagynom ezt a „hatáserőt” sajnos, ahol könnyű, testetlen szépségben lebegett az egész kapcsolat. Mintha anyám és én világunk végső perifériájáról átintegettünk volna egymásnak. Éppen fivérem születésnapját követő éjszakán történt.

Karácsony közeledtén kívánunk Kedves Olvasóinknak meghitt, örömteli Ünnepet. Szepes Mária mély meggyőződéssel sugározta környezetére: „A szeretet nem fogyóeszköz. Minél többet adunk, annál inkább gyarapodik. Az ember eredetében mitikus halhatatlan létű, isteni lényként tart végtelenből végtelenbe. E folyamatosság örök.

Forrás: Szepes Mária Alapítvány 
munkatársai
www.szepesmariaalapitvany.hu

Szerk.: Fogadjátok szeretettel, nehéz olvasmány... a VIDEOK- pedig remélem újabb élménnyel gazdagítanak Titeket Szepes Mária "Író, polihisztor" nagyságát illetően.

Főhajtással: Szathmáry Olga Ottilia