Ágota  László

Könnycsepp

Könnycsepp csorog az arcomon,

az élet fájdalma bekopog az ablakon.

Szemembe mondja keményen,

eltelt az idő ember, jön az enyészet.

Sorsod mi meg lett írva lassan véget ér,

tudom az életed fájó volt és kemény.

Gyermekként elhagyott anyád,

ez fájt nagyon, Tied lett a magány.

Mások neveltek fel és nem a szüleid,

szerettek Ők, de nem érezték át tetteid.

Magányos voltál és sokszor oly egyedül,

párnádon sírtál, míg kint a tücsök hegedült.

Kemény volt az élet, de nem hagytad magad,

tanulva, és a gyengéket védve életed haladt.

Eljött az idő és ráleltél

a szeretet nőre,

hitted, hogy vele jutsz az életben előre.

Megszületett két aranyos gyermeked,

bennük örömöd, boldogságod leltet.

Küzdöttél, dolgoztál a család volt minden,

értük tanultál, robotoltál sokszor keményen.

Egyszer csak váratlanul

beütött a bomba,

nejed összebujt mással, vége lett az álmodnak.

Nem váltál el, mert gyermekeid védted,

együtt voltatok, mégis életed egyedül élted.

Lányod, fiad felsőbb iskolába jártak,

majd neki indultak bátran a világnak.

Életük rendben van, nőnek az unokák,

de neked már megint szétesett a világ.

Válás lett a vége, az újabb regénynek,

egyedül maradtál, vége a reménynek.

Ekkor valahonnan a messzi végtelenből,

szívedbe reményt küldő kacaj csendült.

Érzéseid furcsán összekavarodtak,

egy szőke nő része lett sorsodnak.

Kezdetben boldogság, járta át a szíved,

ábrándozás, remény töltötte be léted.

De kiderült sokszor,

hogy Ő is csak nő.

a tanulóiban, sokszor folyt a könnyed,

mikor az épület mögött más férfit ölelt.

Veled is járt, közben mással is tündökölt.

Éveken keresztül, Téged Te nagy balga,

kettős játékával ültetett magasan hintába.

Te mégis a fájó könnyeket mindig letörölve,

nem hagytad el, mert szereted most is, remélve.

A sok hányódásnak betegség lett a vége,kínlódás, fájdalom.

Mond ez Neked megérte?

Reményed nincs már az életben maradásra,

Ne gondolj már másra,

csak egyedül a mára.

Tudom, hogy hiába prédikálok Neked,

nem változtathatom meg már az életed.

A szerelmed nem csökkenti a magányt,

nem jut neked ebben az életben már társ.

Te is tudod, hogy a csalfa szőke hölgynek,

kit oly nagyon szeretsz,

hiszed Őt reménynek,

nem lehetsz párja,

hiába vagy fontos Neki,

nincs hely betegesen,

betöltik a gyermekei.

Neked ott nincs helyed, csak ők léteznek,

hiába küzdesz, Te itt sohasem nyerhetsz.

Mire vársz még ember, ne kínlódjál tovább

intsél végre búcsút ennek nyomorult világnak

2013-05-01  Ágota