ÉGETT a SZÍVEM
Égett a szívem eddig is,
De most, mint mikor rőzsét dobnak a napba,
Úgy lángolok színaranyba,
Úgy hallom millió perc vagy év után,
Lassan kialszik már, fogd a rőzsét, dobd rám!
Fogd kezeddel kezem, melegíts már,
Mezőket, erdőt, a hegyet, a holdat,a kék eget,
Szeress minket gyönyörű szíveddel,
Simogass apró ujjaiddal,
Ölelj tüzes testeddel, nézzél szerető szemeddel.
Fáj, hogy nem érhetek hozzád,
S fáj nagyon, hogy arcodban arcom ég már.
Nem foghatom a kezedet, s homlokodon
Mint játszótéren a homokszemek, csókom elszendereg.
Testem, mintha százezer éve élne,
S van még erőm, hogy várjalak tárt karokkal én.
Virrasztom a reggelt, az éjt,
Virrasztom az izzó tüzet, a fényt.
Zajokra fülelek, csendesen beszélek,
Figyelem az éj minden neszét,
Nem aludhatok el, várom a hajnalt,
Mely a remény, hosszú lándzsával mutat felém.
Ez a jelen-, s nagyon szeretlek én.
Már ez maradsz nekem-, feléd jön, nem ismered,
Elindul útján, s te hiába tartod vissza,
Csak tűröd szótlan, apró panasszal,
Üvöltesz, ha ez megvigasztal.
Nyelvedet harapod kispárnád ütögetve,
S kérded magadtól, hiszel-e Istenbe.
Legyinthetnél, de az is hiába,
Te maradsz nekem a szívembe zárva.
Hiába vágyom most gyors halálra,
Te csak légy nekem, tanulj meg így elfogadni,
Hogy ennél többet nem tudok adni.
Így fogunk együtt kéz a kézben
A szerelmünkben elolvadni.
Kapcsolódó hírek:
Harmath József - Édesanyám
Harmath József - Anyák napjára
Harmath József - Maradj otthon
Harmath József - Hiányoztál