EGY ÖREG FA
Egy öreg fa tövét kivágom,
Szívemet odatemetem,
Takarja a föld mélye,
Ne gyötörje szerelem.
Szerelmes szívvel jártam
Emberek között,
Szerelmet koldultam-hiába,
Kopogtattam ajtódon szerelemre várva.
De minek a szív, valóban?
Eltemetni így fogom.
Mert akinek nincsen szíve,
Őt nem éri soha fájdalom.
Ugye nem feledsz el engem?
S emlékszel rám, ha mondják nevemet?
Én emlékszem rád.
Mikor nevedet hallom, vérbe borul az arcom.
Utamat most nem találom,
Lábam alatt sötét árok,
Bú szorítja a szívemet,
Míg a tiéd nem lelem.
De ha lelkem zenéjéből egy hang elér édesen,
E bénító bűvöletből nem szabadulsz sohasem.
Ha lelkem szikrájából csak egy darabka is kebledre hull,
Szíved lángra gyúl, s elégsz olthatatlanul.
Ha könnyem cseppjéből egy is rád hull,
Szép rózsák közt, hü, szerelmed örökre reám hull.
Én a tükröd vagyok, a versem benned ég,
A bánatom patakban zokog,
Édes vágyam a tenyereden tartod.
Benned vagyok sejtjeimmel,
Veled élek boldog szerelemmel.
S amiben hittem, többé nem hiszek,
De megbocsátok a földön mindenkinek.
Megbocsátok az izzó világnak,
Hisz szívem, mint a rózsák mámorító illata,
Elillan napról-napra……..
Kapcsolódó hírek:
HARMATH JOZSEF - CSENDES NAPOK
HARMATH JOZSEF - TIZENHAT ÉV
harmath jozsef - AZ ÉGBOLT TART MINKET
HARMATH JOZSEF - ZÖLD LEVÉL AZ ÁGAKON