Maretics Erika
Gondolat-útvesztő
Gondolataim útvesztőjét járom,
mint jó gazda hizlalom
szememmel a jószágot.
Rég kimondott szavak a mennyezetről
csüngnek,mint cseppkövek.
Néhány színes, és tetszetős,
láttukra mosoly fakad.
Némely szó lehangol,
szomorúság
maszkja arcomon.
A gondolat-folyosó
néha szűk és sötét,
előttem kanyarog.
Lábam félve simul
a félelmetes,
mégis ismerős
hangulatporral
hintett földre.
Ilyenkor fázósan
összehúzom magam,
karom összefonom,
és meggyorsítom lépteim.
Van, hogy a szűk sikátor
hatalmas teremmé tágul.
A boltozat húsz méter magasan
lebeg fejem fölött.
Falai millió színből álló
szikrázó kristályszavak,
kimondatlanok, és elsuttogott
édes mondatok.
Mosolyok, gondolatlények,
melyek szülője én vagyok.
Most karom kitárom, szinte repülök
közöttük, mindhez van kedves
szavam,
emlékeim érintem,
simogatom
de az eufória múlik,
rá kell jönnöm,
egyedül vagyok,
önnön fűztem
rabláncra magam.
Táplálom szenvedéssel,
kínnal örömmel,
mégis
ha kell harcolok
érte foggal és körömmel.
Forrás: Maretics Erika
Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia
Kapcsolódó hírek:
MARETICS ERIKA - A PATAK
MARETICS ERIKA - KÉPZELET
MARETICS ERIKA - IDŐ
MARETICS ERIKA - TE