Vida Zoltán
Alföld
Lágy szellő kergetőzik
a Rónaság dombjain
Megállva, megpihen a féltő,
s ölelő karjain
Éled ez a világ, tavaszt hoz
az édes déli szél
Lelkem, mint az ébredő
természet enni kér
Alföld, édes Alföld,
hisz oly régen láttalak
S hallhattam madárdalt,
a vén akác alatt
Rég csókolta arcomat
az a hűs keleti szél
Rég láttam hogyan hull,
az utolsó falevél
Azóta már zöld subát húzott
a kopasz táj
Újra legelész megannyi
tarka-barka nyáj
Madár hangját hozza
a suttogó Tisza vize
Felkapja a szél,
s elviszi nagyon messzire
Hallom zúgni templomunk
síró harangját
Hívja a nyugodni vágyót,
az elveszett fiát
Elcseréltelek téged,
a harangok városára
Hová hajdan,
Petőfit is elhozta még álma
De hát mégis oly sokszor
haza vágyom én
Szemem nyugtatva,
a kelő Nap peremén
Messziről jöttem én,
hol születtek álmaim
Hol sírtam, nevettem,
s öleltek a karjaim
S én még mindig álmodom,
párnám a rónaság
Mielőtt elalszom,
Istennek mondok én imát
Érted ébredő alföld, és zsibongó Hortobágy
Hová majd testem tér meg,
hol pihenni vágy
Forrás: Vida Zoltán
fotók: internet
Festmény: Tom Higgins USA Farmintoni Festészeti Egyetem professzora festette, amikor Magyarországon volt 1988-ban, megtudván - hogy Debreceni lány vagyok, fotó saját
Szerk.: NETWORK Versek, idézetek Irodalmi Klub vezetője: Szathmáry Olga Ottilia
Kapcsolódó hírek:
Vida Zoltán - Ha a szivem
Vida Zoltán - Egy néma kép
Vida Zoltán - Júliám
Vida Zoltán - Mikor születtél