Nincs olyan perc hogy ne jutnál eszembe,

nincs olyan pillanat hogy ne legyen egy könnycsepp a szemembe!

Egész nap ott térdelek én az emlékek oltára előtt,

s mindenhol csak téged látlak én magam előtt!

Nappal ott vagy a reszkető tenyeremen,

az arcomon végig folyó csillogó könnycseppben!

Az álltalad nekem edott édes emlékekben,

a haldokló lelkemen-

a megálló szivemen!

Este a remegő szám a te nevedet suttogja,

a lelkem az elveszett szerelmet.....

a drága emlékeket kutatja!

Egymás után mulnak el ugy a hosszu órák-

a könyörtelen nappalok,

Hogy hallhatnám én a te drága édes hangod!

De amit drága egyetlenem te nem látsz-és nem tudsz...

hogy én közben csak zokogok!

De mégha fáj is ,még akkor is ha szenvedek,

az hogy beszélsz-hogy szólsz hozzám,életben tartja

a haldokló hitvány lekemet!

Milliószor elolvasom én azokat a nekem irt leveleket,

a lelkemre ölelem a nekem  adott oly drága emlékeket,

amiket valaha nekem adtál-vagy irtál.....

elmondva abban hogy te mennyire szeretsz engemet!

Őrzöm a szavaid-a kedves rajzaid,

a nekem adott édes tárgyaid,száz meg száz emléket,

melyek mulhatatlanul őrzik még a törékeny szerelmet!

Hisz az irántad érzett szerelmemen kivül ezek tartanak

engem még életben,

De ezek is tartanak lenn engem abban sötét--....

s ijesztő veremben....

melyet ugy hivnak..... GYILkOS  MAGÁNY!

A lelkemben a szivemben  örökkön érezhető el nem muló

kérlelhetetlen hiány!!

A te szerelmed-a lényed hiánya,

mely felfalja megöli a lelkem kitaszitva ebbe a rideg....

kegyetlen világba!

Egyszer én már elveszitettelek....

de ugy mint valaha.....

akkor is....

most is....

én minden egyes percben kereslek s vissza várlak téged!!

Várom hogy vissza fogad engem még a te éltető szived!

Hogy még egyszer ujra megbocsájtassz nekem,

hogy a szivedbe bebocsájtást nyerhet még egyszer a könyörgő

szerelem!

Most is mint valaha régen .....most sem vagyok veled....

de én akkor sem,most sem,egy pillanatra sem veszitettem

el a te törékeny szerelmed!

Mert az más lassan öt éve amióta én téged ismerlek -

az ott van a hitvány-csavargó szivemben....

mint a csillogó könnycsepp a lecsukódó szememben......

mint a szerelmem s szerelmed-

a reszkető kezemben!

Az érded hulló vérző......

a lelkedre csókot adó esengő.....

a még érted dobogó ketté tört kérlelő szivemben......

A HALÁLOMIG TARTÓ KÖNNYES SZERELEMBEN......!!

                                                                      Vida Zoltán.