Ágota László
Az önpusztító Ember
Száguld a
megsemmisülés felé.
Várja Őt a
beláthatatlan, messzeség.
Megtörve monoton,
nyugodt világát,
Őrültként mérgezi,környezetét és társát
Vérszomjasan
dühöngve, örömében sírva,
Úgy, mint kinek
elméje el lenne borulva,
Lénye része e gyarló,
szomorú világnak,
Szintén részese lesz
a szomorú halálnak
Neki profittól dagad
a bankszámlája,
De ő nem gondol a
haldokló világra.
Vörös iszaptól bűzlik
a levegő pora,
Halált hozott a
rohanó folyam.
Annak ki dolgos kezét
és életét adja,
Éles, hegyes késként
torkát marja,
Az utcára kizavarva,
vergődik,
Nincstelenség és
nyomor gyötri.
Katasztrófák sújtják
a világ népeit,
Pénzsóvár emberek
irtják a föld erdeit,
Nem gondolnak a
tiszta jövőre,
Boldog életeteket tesznek
ezzel tönkre.
A végtelen tengereknek
mélységében,
Fenék alatt olajmezők
terülnek el csendben,
Fénylő kutak
szivattyúzzák a felszínre bőszen,
Csőtörések miatt a
sós vízbe is jut bőven.
Halak, fókák,
teknősök és madarak,
Víz helyett sűrű
masszában úsznak.
Sárga homokpadok
feketén virítanak,
Állatok, rovarok
kínlódva meghalnak.
Gyárak kéményei
nyúlnak a magasba,
Kénes füstfelhőket
küldve a világba.
Betegséggel sújtva
ellent és barátot,
Elpusztítja vele az
egész világot.
2010-12-16 Ágota
Forrás: Ágota László költő
Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia
Kapcsolódó hírek:
Ágota László - Könnycsepp
Ágota László - Búcsú "Cipő"-től
Ágota László - Hercegnőm
Ágota László - Elszenderedő élet