Tél
Ülök a kandalló mellett és elgondolkodom.
Odakint szellők szárnyán hópihék száguldoznak,
Hol hegyeket, hol völgyeket alkotnak,
Vagy megformázzák az álomképeket.
Az égi vándor már lemenőben,
Aranyló sugarait szikrázva küldi szét,
Bearanyozva fényével a didergő tájat,
Meg csillantva a jégkristályokat a pihenő fákon.
A fáradt nap alig hagyja el a horizontot,
Nyomában, mint nyájat őrző puli,
Baktat égi útján az éjszaka hírnöke,
Sápadt orcájával fehér fényt szór a világra.
Kis fenyő búsul az erdőszélen,
Tűhegyein csillagoktól csillan a zúzmara,
De a nagy fáké minden csillogás,
S közben csöndesen pereg a hódara.
A pőre ágakon a takaró jég,
Dérszoknyába öltözött a határ,
Hózápor van s az éjben puha csend,
Csak egy-két bagoly huhog néha ébren.
Dermedt faggyal érkezik a reggel,
Lenn a völgyben füstölög a kicsi falu,
Didergő madarak fájdalmasan csivitelve,
Keresik a bokrok között a betevő falatokat.
Jégvirág díszíti az ablakot,
Enyhe fuvallat sodorja hópelyheket,
Békességet hintve szerte a világra,
takarót borítva az összes hibára,
Némán pihen a természet,
Hideg van odakint, dacos egy tél,
A kandallóban hangosan pattog a tűz,
Bent meleg van, s megáll az idő.
2008-12-22 Ágota
Kapcsolódó hírek:
Ágota László - Elszenderedő élet
Ágota László - Csodás teremtmény
ÉBREDJ FEL - ÁGOTA LÁSZLÓ
Ágota László - Tavasz van