MARETICS ERIKA
ÉJJEL
Hóolvadástól, egész
a nagy viharokig, kereslek.
A híd korlátjára faragtam
a szavakat, bocsáss meg!
A diófa levelei remegtek,
mintha a fa is
megértené bánatomat.
Kéklő szemeimből hamis,
kacér könnyeim peregtek.
Létem kapuján, csak a virágok,
madarak, a szél és
a hold léphet be.
Fehér szirmok,miattam sírnak tüskét,
a langyos földön heverve.
Levendulaszínű akácindák
lugasában vagyok.
A virágokat saját árnyékuk,
a nyakuknál fojtják,
múló alkonyon merengve.
A kertben szobor, amelynek
egyik felét igaz mester
faragta, a másikat az eső
és a szél formálta.
Diadalt értő szemeknek.
Hegyoldalon a vöröslő
napkorong mászik fáradtan.
Fuvola hangja őrjöngőn kíséri,
fénye zarándok haján,
megcsillan sápadtan.
A völgyben hős született.
Egy öregember, ki fenséges
darura emlékeztetett,
a fogadóban énekelt.
ajkán a dal sajgón édes.
A növekvő félhomályban,
köd szállt fel az óceánon.
Egy narancsszín felhőcsík,
világított a láthatáron.
Az éj tintaként sötétlik.
Forrás: Maretics Erika, festmények: Vincent Van Gogh: Fa virággal, Öreg éj
Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia
Kapcsolódó hírek:
Maretics Erika - Magány
MARETICS ERIKA - Szeretet
Maretics Erika - Kislányom