Süti,süti kalácsot….

Az öregasszony már hónapok óta magányosan éldegélt. Célja az életben nem igen akadt.
Az élet mozgalmasan telt el felette. Gondolataiban merülve, szótlanul ült a szobájában.
A téli napsugár bágyadt fénye bevilágított a tiszta ablakon. Fáradt volt. Csak ült a csendben,elfásultan . Gondolatai sem voltak, s csak halk szuszogása hallatszott, s néha szíve nagyot dobbant.
Arra gondolt – Milyen jó lenne még egyszer nevetni?! Olyan igazit, mit gyermekkorában.
De most nehéz! Megcsalták, becsapták, az , akitől nem várta!
Sárba taposták érzéseit! Az ura!
- Hol az Isten ilyenkor!?
- Akiben bízott,szeretett egész életében ,elhagyta!
Már haragudni sem tudott, csak mély fájdalom ült szívében.
De a boldogság csak egy karnyújtásra van!
Meg kellene próbálni! – Még egyszer utoljára! – Talán beengedik?
- Talán nem zavar!
- Igen átmegy a szomszédba az unokáihoz, csak pár percre!
- Majd hangosan kopog az ablakon,meghallják.
S felemelkedett a székről,ahová már órák óta leült gondolkozni.
Nehezek voltak léptei,mint,ha ólom lábakon járt volna!
-Igen átmegy- megpróbálja!
Meggyorsította lépteit,s át az udvaron,lépcsőn,de megtorpant az ajtónál.
- Mégsem zavar! –gondolta,s állt az ajtó előtt. Az ajtó,mint,ha magától kinyílt volna,
ott állt csőrfös unokája a nagyobbik.
- Gyere be mama, hol voltál? –Mit hoztál?
- Gyümölcsöt,- Az jó! Igaz a csokit is szeretem! S azzal húzta befelé az öregasszonyt kézen fogva.
Az egész család otthon volt. A televízió adását nézték. A pici unoka is még fenn volt. Boldogan totyogott a „Mama” elé!? Fia leültette a fotelba.
-Hogy vagy Mama,-kérdezte ,de csak úgy megszokásból. Talán választ sem vár!- gondolta az anya.-
Oda adta az egyetlen narancsot,amit otthon talált, gondolta talán örülnek neki az unokák!
A pici felbontotta a gyümölcsöt,s az első gerezdet a nagyanyja kezébe tette. A nagyanyjának valami meleg boldogság öntötte el a szívét.
-Köszönöm!- mondta,s kihulltak könnyei. A kicsi unoka szinte megérezte,hogy valamiért a mama bánatos, s aranyos kis huncut mosolyával odaállt a nagyanyja elé,két kis kezét összeverve tapsolt.
- Süti,süti kalácsot ! –mondta a Mama, s már mind az öten sütötték a kalácsot.
A nagymama boldogan nézte őket,s lelki szemei előtt látta fiait,mikor ők is kicsik voltak,s tanította őket-e gyermekvers mondókára.
Szíve egyre hevesebben vert, nagyot dobbant, s leejtette a két kezét a fotel karjára.
- Késő volt már a boldogságra! Az arcán boldog mosoly ült, s messze járt a fényes csillagokban.

2007.12.17.Mosonmagyaróvár
Dáma Lovag Erdős Anna