Schvalm Rózsa

Nyár van

Szathmáry Olga Ottília
Szívem fagyott folyó tükre

 
Szívem fagyott folyó tükre.
Bele, ha nézel mit látsz benne?
Jégen csúszkálva estünk hasra.
Kacagva álltunk újra és újra talpra.
Összekapaszkodó önmagunk képe.
Távolodásunk marcangoló réme.

Folyó fagyott tükre szívem.
Mikor lesz éltem teljes újra?
Felszíne jég, ereimben lüktet vérem.
Felolvasztani kevés katlan nyár forrósága.
Testem gyönge, tetszhalott.
Kegyetlen önkívületi állapot.

Szívem tükre fagyott folyó!

B.B. Nala

Tündércsipkés boltív

 

Tündércsipkés boltív, kinyíló ablak
A Holdat nézem, ám a csönd altat
Gyönyöre mesébe csalogat mégis
Álom nyitja meg a vágy boltívét
Holdfény a titka az éji Egeknek
Vágyaim útján téged követlek
Téged követlek, és meg nem állok
Álmok kertjében én rádtalálok
Hol megvallom, hogy mit is érzek
Holdfény hatja át az éji boltívet
Csillagból szövődő szerelmes álmok
Vágyaim útján a kertbe találok
Szerelmem rózsafa, mit szellő ringat
Tündöklő harmata vándorló csillag
Dalként hatják át a csöndes éjek
Vágyaim útján a kertbe érek
Hol neked adom a szerelmes álmot
Melyet a rózsa szirmába zárok
Vágyak ablaka, ezüstös boltív
Álomként egyesít mesét és holdfényt

Forrás: Sziv1 , B.B.Nala

Szerk.: Szathmáry Olga Ottília

Szathmáry Olga Ottília

Égi madarak földi paradicsoma

Szomszéd kertjében,nagy meggyfa.

Gyümölcsei megaszalódtak rajta.

Isten terített nékik, ez az Úr asztala.

Ég madárkáinak földi paradicsoma.

Galambcsapat szárnya ezüstösen csillan.

Hangos surrogással ébresztik a tájat.

Szlávik Jánosné Zsóka

Elmélkedések a létezésről

Nincs. Már nem létezik. Nehéz, tompa szavak. Súlyosan dobbannak, mint a koporsóra dobott rög. Fizikálisan olyan érzés, mintha kitépnének egy darabot az emberből. Hiszen nem rég még volt! Még nevetett, viccelt, vagy legalább nyögött, szenvedett, de volt! A "nincs"-et nem lehet felfogni! Ha nincs, hát hová lett? Hova száll az ember lelke, miután a teste már nem szolgálja tovább? Mindenki hite szerint próbálja magyarázni.

Harmath József

ANYA VAGY

Kinyitom szobája ajtaját.

Feláll… és felemelt fejjel kisétál.

Lába alatt recseg az öreg föld,

Tenyerében mosolyognak az évek,

Sóhajában dúdol a sok a könny,

mely összefolyt.

S mint régen, minden beteg levél előtt letérdel.

Életet ad ujjaival, örömet mosolyával.

Bólint az öreg fa, jutott egy reccsenés minden napra.

És bólogatnak a lombok,

tőlük kaptad a hűvös árnyékot.

Gábor Emese

három, újonnan kiadott

mesekönyve megjelent

a Táltoskönyvek gondozásában.

A Tarka.barka mesesorozat két új kötete, a Pihe és Puha, valamint a Barkóca világgá megy.

A két éve már megjelent Zsongóka pedig most CD-melléklettel egészült ki.