Gránát Zsuzsa - Bokor János

Van egy nap az életünkben

Zeneszöveg: Z. Horváth Gyula

Van egy nap az életünkben olyan amit soha nem felejtünk.
Amit minden esztendőben csöndösen megünnepel a szívünk.
Ilyenkor megáll az élet és a múltból feltör egy-egy emlék.
Mintha nem rég történt volna, s mindig ennek várjuk visszajöttét.

Van még nap az életünkben, de a naptár nem mutathat szebbet.
Annál amit tőled kaptam, a világon csak is azt az egyet.
/:Adjunk hálát most a sorsnak azért, hogy így teljesült az álmunk.

Száz év rút magánya,

 telepedett rá homlokomra,

Süket csendben, éjfélt ütött

valami toronyóra.

Itt álltunk, kirekesztve

a végtelen kör közepén,

eltékozolt, darabokban foszló

életem, és én.

Nem tudtam mit tegyek,

miként  találjam meg a békét. 

Tán ha meglelem  a helyet,

ősi vallások fészkét.

Óriásfenyők megfürödtek,

a kora tavaszi esőben.

Lábam, ugyanazt az ösvényt

gyűrte maga alá az erdőben.

A hatalmas hegy lágy,

nőies körvonala előtt,

az azúr mélységben,

kriptomeria-liget terült.

A vándor erőteljes

léptekkel haladt az éjjel.

 Égszínkék szeme,

 telve ifjúsággal és reménnyel.

A tejszerű, fátyolos hold

alatt sikló árnyas út,

szelíden emelkedő

vizenyős, zöld síkságra fut.

A távolba vesző hegységek

hullámzó tetejét,  

a békét sugalló ég,

 körvonalai metszették.

Jövőbe vezető, hosszú út

feltárul előtte,

élő szellemek fészkelték

magukat a lelkébe.

Földöntúli tekintet

kíséri lépteit orvul,

A rém rothadó szája,

ocsmány vicsorgásra torzul.

Valaki ott állt, oldalán fegyvere.
A múlt útelágazásánál
elidőzött révedő tekintete,
Szentjánoskenyérfa kőkemény
levelei között, bíbor árny alatt,
szájában pipájával sétál.
Kerámiadobozkából dohányt töm
a fejbe, jövendő gyilkos ő.

Tanúi szétszóródott, ázott, rongyos
könyvlapok, és egy gyertyaöntő.
Halkan zümmögnek a kicsi bogarak,
a bokor alatt. Ragyogó fény.
Feljövő hold a kútásó hegekkel
borított, furcsa ábrázatát
világítja, beszélget szellemekkel.

A lány ott állt a szobában,

és a képet nézte.

de rémálmaira figyelt,

sok szörnyű emlékre.

Vérfoltos kapugerenda

kúszó szederinda,

nyugvó nap vonagló fénye.

A kicsiny festményen,

élénk színekkel lefestve,

tájkép merült bele,

a homályos végtelenbe.

Hulló falevél, mit

hűvös szél sodor kevélyen.

Sziklán ülő nimfa

homlokán játszó szemérem.

Zöld mezőn kanyargó folyó,

gyönyörűbb nem lehet.

Szomorú fűz, bólogató,

délre ösvény vezet.

Önön marionett bábjaként a konyhában ült.

Mint meleg takaró ölelte át a puha csend.

A lemenő nap álmodó szép arcába merült,

léte fogaskerekében félrebillent a rend.

Lelke mélyén gondolatférgek aszállyá

változtattak, remény-mosolycsermelyeket.

A gyűlölet majdnem átvette hatalmát

felette, de legyűrte a szörnyeteget.

Nagy ára van a gonosszal vívott harcnak

mindig, ezüstgombos kabátja elveszett.

Keresztes lovagja a jónak, kit hagytak

hinni, és most egész lénye lett szennyezett.

Csillagokból születtünk, agyunk ötletszikrákat szór.  

ajtót keresünk, mely a világmindenségbe hatol.

Fejünkben színes álmok születtek a semmiből,

az értelem emelt ki, annyi sok állat közül.

Merev arccal próbáltunk egymásra nevetni,

könnyünk hullt, ha társunkat indultunk temetni.

A szeretet bennünk fészket rakott, és azóta,

az ember,  éltető Földünk legfurcsább  lakója.

A tűnő élet törékeny gyönyöre hívott minket,

szenvedésünk tanított megőrizni ezt a kincset.

Hazai és külhoni sztárok a
Világtalálkozó szórakoztató színpadán
 

  A  szórakoztató  művészeti és zenei  élet jeles képviselői, előadói, együttesei is fellépnek Balatonlellén, a Magyar Világtalálkozón,  június 30-a és július 3-a között. 

 Ott lesz, előadásokat meglehetősen ritkán vállaló Demjén Ferenc.

Már-már örökzöldnek számító dalaival, továbbá az Edda frontembere, a  sokoldalú előadó  Pataky Attila, a folk-rock zene talán legjobb  formációja.

Szempillám liliomhajlékony függönye mögé zárva,

érzelemkatonák dúlnak dühös szeretetháborút.

Égigérő falak közé szorított szíveink háza,

előtte délibábként változó rózsaszín vándorút.

Durva vörösagyag falak, illatot árasztó tömjén,

alacsony zsuptetőre ragaszkodón tapadó moha.

Bambusztemplomok homályba vesző, titokzatos mélyén,

buddhista, kigyóként hullámzó, isteni dal hatalma.

A hűvös verandán világoszöld kerámia váza,

dúlt idők küldetése, tétlen hős, nyugodni még nem hagy.

MARETICS ERIKA

KRITIKUSZ

 Az irigység alaktalan, bűzös massza.

Sárga pergamen szín ujjával a gonosz,

törékeny lelkedet csúful összemarja,

míg rendetlen rímpárok között lajstromoz.

Butasága leple művedet takarja,  

tehetségedet elfedi üvegdoboz.

Szótagszámok eltérése őt zavarja,

melyet értéktelen tanáccsal  viszonoz.

Kíváncsi vagyok, versem majd hogy csavarja,

belsejében kíméletlenül mint motoz.

Szinte látom, ahogy fafejét vakarja,

mi legyen a végítélet, ha oszt-szoroz.

Magyar Világtalálkozó 

Első alkalommal rendezik meg a Magyar Világtalálkozót.

Az eseményre

2011. június 30. és július 3-a között

Balatonlellén

kerül sor.

A világ minden részéről érkeznek majd a vendégek; várhatóan több tízezren vesznek majd részt a találkozón, amelyen a négy nap nyolc helyszínen több mint 100 programot tartanak.

Lesznek konferenciák, előadások, koncertek, amelyek szorosan kapcsolódnak a Magyarok Világszépe választáshoz.

A lány boldog volt. Minden csodásan alakult, a munkahelyén jól érezte magát, a fiú szerette, szinte elhitte, lehet még boldog az életben. Aznap mikor hazaért, senki sem volt még otthon. A számítógép elé ült, és felment az internetre. Egy üzenete érkezett. Megnyitotta, és összeráncolt szemöldökkel nézte egy lány válaszlevelét, ami arról szólt, hogy a lány nem tűnt el, csak sokat dolgozik, és alig van ideje pihenésre is, stb. Pár másodpercbe telt, mire rájött, hogy nem is a saját levelesládájában van, hanem a fiúéban.

Fülembe cseng fénytelen életem roppanó valósága.

Csendburokban hűsölő árnyékpercek gyarlósága.

Nyárszagú mező, légben rekedt göröngyös látomás,

hajlongó kutyatej fojtó nevetése, győzelmes alkotás.

Fényszigeten zöldkeretbe foglalt csilingelő patak,

kíváncsi százszorszép fogalmazta dacos szavak.

Álmodó pacsirtát üldözi elszabadult sorsa,

ártatlan gondolat felhők vasveretes foglya.

Kell valahol lenni egy fényképnek mirólunk,

amin összekapaszkodva, önfeledten állunk.

A két Szkalla lány, hosszú fehér ruhában.

büszke mosoly ült Gizám szájzugában.

Kell valahol lenni egy fényképnek mirólunk,

azt hittük akkor, sohasem csalódunk,

elsárgult fotón két szép fiatal lány,

könnyem hullik rá, életünk alkonyán.

Kell valahol lenni egy fényképnek mirólunk,

már nem emlékszem, miért mosolyogtunk.

Örökké szerelem. Hittünk benne akkor,

ezen semmit sem változtatott az aggkor.

BARANYI FERENC

Fogadom

" Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert "igazságos bántást" nem ismer az őszinteség.

Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
midön szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások ellened fordítsanak.

Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedtségből felhessentselek,
s a konszolidártság marasztalóan kellemes sírboltjából kemény életre trombitáljalak.

              HARMATH  JÓZSEF 

ÉBREDÉS

Reggel van.

Kibontalak párnáid közül,

mint szirmaiból a rózsát.

Ébredj és nevess a szemembe!

Oly gyönyörű vagy, mint a hold virága,

Mely ablakodat kitárja.

Míg papucsod szétdobálva,

Tükröd fénylő testedet várja.

Sóhajtásod-karod széttárja,

Minden árva madárnak ez a pihenőága.

Lépj előre egyet, érintsd meg homlokom,

Hogy szerető szívvel belépjek ajtódon.

Kezem melegét átadjam kezednek,

Szemem fényét szerető szemednek.

PÜNKöSD

A húsvét utáni ötvenedik napon, így ebben az évben június 11-én, vasárnap ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, és minden évben május 10-e és június 13-a közé esik. Pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának is tartják.

Magányos lány áll az álomfolyó felett ívelő korhadt hídon.

Törékeny sziluettjét körbefonja a bóbiskoló alkony.

Rég elköltözött barát látomása lebegő emlékfény,

meg nem történt múlt varázsa fulladozik  víz tükrén.

Esőgyöngy áztat szikkadt földet, lezúdult az égbolt,

Száradó levélhulla esengve, százéves fájának hódolt.

A lány csak áll, szelleme időzik szent állat alakjában,

Jövendőt kántál, ősi erő rejtőzik gyógyító hangjában

Csodák gyönyörű kertjében ért engem a reggel,

mosolyogva figyeltem, ahogy a nap felkel.

Indigószín orgona fejét vállamra hajtja,

harmatcsepp könnyel szemében, sóhajtva.

Tüdőmbe a tavasz hűsítő virágillata árad,

ragyogó tündérszép fővel biccent felém, éppen hármat.

A mezőn amerre szemem lát, aranyló kéve,

hajlongó pipacsokra ömlik napszínű fénye.

Az ösvény lábam alatt tündöklő drágakő,

 fák bólogató mesemondó lombja, fecsegő.

Lidérc fénycsóvát fest az égre, nekem hízeleg,

csábító bús énekét hallom, a múlt páraként lebeg.

Küzdelem a kaszással

Magas láz lángoló tüze égette testemet

Fájdalom gyötörte bágyadt lényemet.

Démonok kínozták szenvedő lelkemet.

Mozdulatlanul gondoltam át életemet.

Messze jártam egy távoli világban,

Hol minden fehér volt a messzi határban.

Megszűnt a kegyetlen görcsös fájdalom,

Mindenütt csend honolt és nyugalom.

A halál kaszáját lengette nagy bőszen

Kaján mosollyal lesújtani készen

Mint kitörni vágyó vulkán támadt,

De a pusztító mozdulat megszakadt

A nővérke gyengéden megfogja a kezem,

Szeme csillogása segített küzdenem,

Vigaszt nyújtott a szörnyekkel teli éjszakában,

Reményt nyújtva e kegyetlen világban.

Magyarország, én így szeretlek

Az állatoknak étket adó rónaság.

Gémeskúttal meredező vad világ.

Délibábbal játszó fényes látomás.

Bő gatyában marhát hajtó gulyás.

Magyarország, én így szeretlek!

Hegyeinknek zord szépsége.

Muflont nevelő erdősége.

A kékesnek délceg csúcsa.

Szénégetők fa boksája.

Magyarország, én így szeretlek!

Mint Szirti sas fen a magas égen.

Szelek szárnyán szállok a messzeségben.

Letekintek a Balaton vidékére.

Fél évszázada léptem az útra, tétova, kisgyerek,

nem tudtam  tündérből  valóság hogy legyek.

Kezdetben egyre csak hátra tekingettem,

a múlt karcos élességű képébe vesztem.

Milyen hosszan, láthatatlan kanyarog az út,

homályba vesző félelmes dimenzióba fut.

Hatalmasnak hittem a vándorlást rajta,

gyakran rohantam is, vágyaimtól hajtva.

A tejszín égből előttem földre hullt lajtorján,

a menny hercege szállt alá szárnyas paripán.

Lelkemben felizzott a boldogság gyöngysora,

szívemet lepte életösvény emlékpora.

Eltávozott földi létéből

ELHUNYT

H. BÓNA MÁRTA

a leghitelesebb női meteorológus

ÉLT 66        ÉVET

Férjével Heiligbrunner Mátéval,

és lányával

Budakeszin

tartalmas közösségi életet

varázsolt családjának hitben, szeretetben.

Elhunyt H. Bóna Márta meteorológus.

A televíziónézők évtizedeken át tőle hallhatták az időjárás-jelentést.

Így szól a hír... könnyeimmel küszködöm, hiszen már nem találkozunk kutyát sétáltatva, ...

MARETICS   ERIKA

SZERETET

Faragott keresztként

feszül mellemnek a

szó, szeretlek.

megkopott, színtelen virág,  a varrásnál kifeslett.

Foszladozó rongycsomóként csüng ajkadon.

Levegőben rekedt, lebeg súlyosan, hagyom.

Az igazi ok elveszett valahol, miközben,

egy szomorú lány nézett rám a tükörben.

Kettőnkért magamból mind többet adtam neked,

de feledett valóm most gennyes tályogként reped.

Mára hová lett lényegem?

Maretics Erika

  Mindenható

Arca szivárvány, szellemét megidézem,

őskorokból felrémlik, akár egy gólem.

Ajkán fél mosollyal, izzadó aszfalton,

cédrus lábát nyújtja kényeskedve, túlzón.

Hajában szélfi játszik tündérdallamot,

vonásaira  tél fagybíbort faragott.

Súgva kíséri évszázados fa árnya,

kék szemében ködös vándorlások álma.

Kezében még ragyogva él tavaly csendje,

délibábként napcsókolt gyümölcsök kertje.

Anatole Hongrois

Éveim évei

Harminc évesen, a világban biz körbenéztem,

Tapasztalataim jók s rosszak átalakították énem,

Fiatal múltamba vissza-vissza léptem,

A száguldó időmet még hebehurgyán tengettem.

MARETICS   ERIKA 

  Templomos lovag

Tegnap feltámadt a régmúlt emlékét idéző szél,

csak állom rohamát, elmémben a halott életre kél.

Kinn az erdőn szivárványszínt rezgő levelek alatt,

az áttetsző kocsonyás légben, egy látomás haladt.

Büszkén egyenesen ül nyergében, Szentföld lovagja,

napcserzett nemes arcát, saját vére borítja.

Győzött kegyetlen csatákon, szerelmes ágyakon,

most halálát érzi, vándorol kietlen pusztákon

Hatalmas kardja törötten lóg sebzett oldalán,

fehér köpenye szakadtan csüng bal vállán,

rajta a vörös kereszt és a száradó vér eggyé vált.

MARETICS   ERIKA    -   SZERELMEM

Mikor először láttalak, szívemben csend volt,

fejed köré glóriát, fénylő napsugár font.

Ártatlan, kék szemedben megláttam magam,

leomlott könnykristályból épített falam.

Kezem kezedbe vetted, mosolyod úgy ragyogott,

mint nyári zápor után a szivárvány szokott.

Óvón ringattál, biztonságod bölcsőjében,

Szerelmünk csodás tündérálom volt, ébren.

Életünk végén, most énekelek egy dalt Neked,

ölembe veszem, és lágyan simogatom fejed.