Az olasz kultúra fémjelzi az idei, már nyolcadik Debreceni Költészeti Fesztivált.

A díszvendég a nyolcvan éves Csoóri Sándor.

A magyar költészet jelentős élő alkotóinak és műveiknek megismertetését, a költészet és az olvasás népszerűsítését, valamint Debrecen és a kortárs művészek kapcsolatának erősítését igyekeznek elősegíteni a szervezők a csütörtökön induló és két napig tartó VIII. Debreceni Költészeti Fesztivál programjaival.

Szabó Attila - hegedű,
Csík János - hegedű,
Barcza Zsolt - harmonika,
Majorosi Marianna - ének,
Kunos Tamás - brácsa,
Bartók József - bőgő

Idézetek Gárdonyi Géza Füveskönyvéből

„Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok, akik mindennap megmossák a lelküket is?”

„A földi boldogság első feltétele az akarat dolgoztatása egy cél felé, kitérés nélkül, lanyhulás nélkül. Mert a boldogság egyik neme: a jól végzett munka látása, a siker érzése. A munka mutatja meg: mi az értéke az embernek.”


„Minden láng fölfelé lobog.

Herren Gyula a Budakeszi Kultúra Alapítvány nevében beszélt a 2008-as Gyimesbükki őrház felújításáról, jelenleg az ezeréves határnál az Első és Második világháborúban elesett katonák emlékhelyeként kápolnát újítottak fel. Tovább megjelölték a tömegsírokat , sírhelyeket ellátták kódjelzővel, aki teheti már GPS-sel is megtalálhatja.

(Csíksomlyó 2010. Mária Szobor) 

Kányádi Sándor Nyergestető

Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.

Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.

Márai Sándor:  Monológ

Akarok még hinni az életemben
s a mások életében - akarom,
hogy izmos és erős legyen karom
s földaloljak egy lobogó "igen"-ben.

Mert megbocsátottam mindenkinek
s szeretném, hogy nekem is megbocsásson,
ki tettenért a pózon és csaláson
és ne vádoljon többé senki meg.

A múltat én elhordozom magammal
új életemre, mint zsákját a vándor:
hogy éltem egyszer én, Márai Sándor.

S emlékeimmel elmotozva élnék,
mert amit érdemeltem rám talált:
kaptam egy életet és egy halált.

 WASS ALBERT

HA VISSZATÉREK

Szerető szóért könyörögve, egyszer,
ha visszatérek: kolduló eretnek,
szeretni fognak, akik most szeretnek?

Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
a barátaim barátok maradnak?

Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,
villám szakad, és mennydörög felettem,
ha kitagad az ég, s a földön
életemet Isten-tagadva töltöm,
és átkokat szór rám a félvilág:

vajjon, ha akkor visszatérek,
megismernek ezek a régi fák?

VÁRNAI ZSENI

CSODÁK CSODÁJA

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítanám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Vass Albert A BUJDOSÓ IMÁJA

Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.

Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.

Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.

EGY ÖREG FA

Egy öreg fa tövét kivágom,

Szívemet odatemetem,

Takarja a föld mélye,

Ne gyötörje szerelem.

Szerelmes szívvel jártam

Emberek között,

Szerelmet koldultam-hiába,

Kopogtattam ajtódon szerelemre várva.

De minek a szív, valóban?

Eltemetni így fogom.

Mert akinek nincsen szíve,

Őt nem éri soha fájdalom.

Ugye nem feledsz el engem?

S emlékszel rám, ha mondják nevemet?

Én emlékszem rád.

Mikor nevedet hallom, vérbe borul az arcom.

Utamat most nem találom,

Lábam alatt sötét árok,

Bú szorítja a szívemet,

Míg a tiéd nem lelem.

Sétálok az utcán,

Bámészkodom..

Céltalan a séta,

Csak álmodozom.

O-hó egy szép ház,

,Zöld drótkerítés,

Mögötte egy tuja,

És rózsafaölelés..

Benézek a kertbe,

S megáll az ütőm,

Rózsa,rózsa hátán,

Ez maga a gyönyör...

Ábrándozva ,bámészkodva,

Nézelődöm tovább,,,

Gyönyörű szép lány,

Pár méterrel odább...

Ősszeakad, a két szempár,

Még az arc sem rezdül...

Valami mégis történik,

A szívemen belül...

S most, ugyan mit nézzek

CSENDES NAPOK

Csendes, esős napok,

Repedt tükrök és elveszett szavak.

Ezek altatnak.

Zárt szemek és fogságban sétáló órák.

Ezek szeretnek.

Szellemem csillan minden virágon,

Megcsillan, mint a meztelen szerelem.

Felejti a bús hajnalt,

És fejét lehajtja érted.

Forró tested fölé hajol,

Most látom a világ legszebb szemét.

Látom benne az Istent

Csókfüzérrel kezében,

Látom a madarakat énekelni

Tündöklő álmodon.

Látom szíved tükrét a vizekben,

Szemed fényét a szememben,

Látom szíved szerelmét szívemben.

NÉGYET ÜTÖTT a TORONYÓRA

Négyet ütött a toronyóra,

S megnyílt az égbolt folyója.

Csendben hulltak az esőcseppek

S én titokban néztem a szemedbe,

A szemedbe, majd a felhőkre.

Láttam mosolyogni őket,

Mert szeretik a vízcseppeket

Így jó veled lenni,

Az úton, a kapuban állni,

Talpad alatt a susogó szelet hallgatni.

Emeld fel a fejed, nézz fel az égre,

A hold ruháját levette,

Lassan a csillagok is kigyúlnak,

És pici kiskutyák őrült szeretettel felénk ugatnak.

SÖTÉT VAN MÁR

Sötét van már. Sápadnak a csillagok,

De mindegyikben egy szikra ég,

Mert tudják, hogy veled vagyok.

Átlépem az Úr küszöbét.

Mind, ki szeret, pihen már

Álom teli vánkosán.

Én benned alszom szíved rétén.

Ereidbe kapaszkodva

Boldogságról álmodom.

Bár szívem titokban szeret,

Az emberek rossznyelvétől félni lehet.

Ha bántanak, mert boldogtalanok.

Ti hű szerelmek, napfény felé vonuljatok.

És te, szívem igaz társa,

Vihar közepén várok a vágyakozásra.

NYÁRI ESTÉK

A nyári esték hűvösek,

Lábaidat hideg víz cirógatja meg.

Százféle fű mögötted,

A múltat lassan elfeledted.

Zűrzavar és bolyongás keserít,

Szeret mind, ki feléd jön és neked int.

Ha a víz habjait nézed, átlátszóak és zöldesek.

Fuldokolnak napjaid, borúsak és nehezek.

Ne gondolj ezer bánatra,

Csak magadat szomorítod,

Száz madár szárnyával szíved beborítod,

Tükröző szemeddel nézd, a tánc forog.

S amíg a mámor messze van,

Forognak, keringnek boldogan.

Hisz at életben,egyik legszebb,

Kin ,Ámor nyila,csendben megtapad...

A bimbózó szerelem szárnyán,

Várja,hogy jöjjön az alkonyat..

Hajtja, az időt ,a percet

Oly hosszú még,mikor láthatom,

De aztán,áljon meg rögtön,

Ha némán,két kezét fogom...

Majd,mi történik,ezután,,,,

Ezt úgysem árulom el...

Hisz csókjait,csak én érzem,,

Más mit mond,,,Nem érdekel...

Ha majd egyszer,mélyen,

Önmagadba nézel...

Nem tükörből látod,

Önmagad,,,,

Lehet,,belső éned,

Kissé megbotránkoztat..

Ekkor jössz,majd rá,végül,,,

Valójában,,te ki is vagy !

Nem a külsőd,adja nagyságod,

Nem is a rajtad csüngő, ékszerek !!

A szíved!

Miben lehet,fény is,

De lehet,

Borzongató,téli vag hideg..

A szeretet,,

Él e benned ?

Örömet oszt,

Vagy,közönyt,gyűlöletet...

Hisz mind kettőt,

Csak,te éled...

És, ez mutatja,az énedet !

Azt mondod,,felnőttél,

S a csodában nem hiszel..

Pedig van,,ezt hidd el,,

A csoda ! A szerelem!!

Kiskorban a mese,

Szép történet,altatott...

Mit a jó anya,esténként,

Ágyadnál felolvasott..

Sokszor,,tágra nyilt szemmel,

Hallgattad a szép mesét..

És hányszor mondtad,kérted,

Anya,,olvass,mesélj még..

De,,felcseperedtél,,

Már,nem hiszed a mesét..

De tágra nyilt szemmel,Nézed,,

A másik nem emberét...

Egyre sűrűbben érzed,

A szíved, úgy bizsereg..

FEHÉR FOLYÓBAN

Fehér folyóban fürdik a nap,

Sugarai cirógatják hajadat,

Szikrái elszállnak tova,

Tenyerembe hull ezüst hamva.

Sétálsz a víz tükrén,

Csodás arcodat nézem én.

S minden tücsök zenéje,

Halak tátogása,

A víz édes moraja,

Mindenki csak azt mondja,

Fogd a kezét, öleld a testét,

Marcangold ajkaddal ajkát,

Lábaddal szorítsd lábát,

Izzadtságcseppjei a nyakán gördüljenek le,

Hátadat feszítsd hátának,

Úgy adjatok gyönyört a világnak.

NÉVNAPODRA

A világnak egy gyönyörű napja,

Az életed boldog napja-

Ezt most ünnepeld,

Boldogságod ma ebben leld.

Sorban jönnek barátok,

Felébrednek régi álmok.

Idd az égbolt méz-porát,

A nap sugarait szórja rád.

Öleld a sok szeretteidet,

Ők is szeretnek Téged.

Csillagról csillagokra –

Szállj fel magasba.

Álom nem kell, csak valóság,

Halld szíved tanácsát.

Ő vezérli életed,

S csak azt öleld, kit ő szeret.

Légy boldog, amíg ő dobog,

És ki szeret-elfeledni, sosem fogod…

Mint kinek,nem jutott dinnyeföld,,

Orrod lóg,arcodon bánat ül..

Nem hallod! A fáról a zöldből,

A rigó,neked is fütyül..

Bús vagy,hisz örülnöd kellene,

Fiatal vagy,szép,s életerős...

Fűt az élet lehelete,

Mégis bágyadt vagy,szendergős..

Szemed lesütöd,mint mikor,

Valaki nagy bűnt követ el..

Szíved hangjára hallgatsz,akkor,

Zablát nem visel az érzelem..

        Mert igaz,,,

Az önmérséklet,nem biztos,ekég,

A láncok,ne szakadjanak...

A

  A költemények szoborrá alakítását a budai Magyar Szentek templomában, Jókai Anna Ima Magyarországért című versével kezdte meg.

A Himnusz-szobor elkészítésére V. Majzik Mária, Magyar Örökség-díjas szobrászművész vállalkozott, a megvalósításhoz szükséges 40 millió forintot közadakozásból gyűjtötték össze.

"A harangjáték MP3 formátumban letölthető szerverünkről. http://rancz.com/hu/elektronikus_harangjáték/a_himnusz_szobor_harangjáték
Cégünk készítette V.Majzik Mária Magyar Örökség-díjas szobrász művész Himnusz-szobrának
elektronikus harangjátékát."
A szobor helyszíne: Budakeszi
Budakeszi út, Mezei Mária u. és Gyöngyvirág u. találkozásánál
E csodálatos alkotás és a harangjáték annyira megfogott, hogy először PPS-t, most pedig videót készítettem belőle.

Smink nélkül, az élet súlyától megrakottan, keményen, törékenyen és közvetlenül, és az igazság szépségében köszönti az égi világból látogatóit Szabó Magda Kossuth díjas író azon a tárlaton, melyet Földesen a Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ aulájában nyitottak meg május 17- én.

A művészre való emlékezés nemcsak a múlthoz kötődik, de a jelennek is szól. Az emlékezés a megismerést szolgálja, s az emlékező megismerés utolsó megtestesülése az emlékezet helye- fogalmazta meg kiállítás megnyitójában Vitéz Ferenc művészeti író, amikor bemutatta Turcsányi Béla és Juha Richárd művészi vállalását, Szabó Magda életművének szobrokba és festményekbe sűrített új történeteit- a hűség jegyében.

Együtt

Az ember szikrázó,
Villám-pillanata
Tátongó mélységet
És vidám ragyogást
Önt ki magából.
És amit gondol,
Kileheli a nyelv a szájból.
Szavakba bújnak
Arcodon az ütések,
A vidám mosolyok,
És a megpihent hajnalok.
Ma úgy szeretném, hogy az éjszaka szóljon,
És mondja el a hold bánatát,
Hallja mindenki az ő sóhaját,
Azt a jós-igét, amint a távol tűzfénye
Lemezteleníti az arcom,
És rányomja a jövő bélyegét.
Így maradok veletek,
Kik szeretitek a verseket,
A szép szavakat és önmagatokat.

NÉZEM A SZÉPSÉGED

Nézem a szépséged.

Jönnek majd helyettem, akik jobban dicsérnek.

Az úton én kísérlek,

S mert rövid az élet, hallgasd a szelet,

Fejed ősz-gondjait, szíved gyönyörű álmait,

Kezed által magzatod nagyjait

Ők susogják, és szemedet ők fedik.

Ősi dallam zúg a fáról,

Egy titkos dallam az ajkadról,

Vágyom e szóra,

Hallanom kell,

Hogy mosollyal az ajkamon

Térjek nyugovóra.

Kigyúlt felettünk az égbolt fénye,

Benne szívünk mámorító zenéje.

Az nem más,csak egy szó,

Kimondod,szeretlek..

S addig ,szó is marad,

Amíg át nem érzed..

Míg a látványától,

Nem reszket a tested..

Míg a szíved táján,

A bizsergést nem érzed...

Míg a hiányától,

A legszebb sem tetszik...

Míg az érintése,

Gyönyörré nem válik..

Míg az időt,nem hajtod,

Láthasd,megérinthesd..

Míg csókjára nem vágysz,

A nap minden percében..

Míg szemed nem csillog,

Mikor meglátod...

Míg széppé nem teszi,

Az éjszakai álmod..

Kinek, nemcsak szó,

Az hogy szeretlek...

Ki,nem csak tested kívánja,

Hanem,az egész létedet..

Kinek, már érintésétől,

Lelked,gyönyör járja át...

Ki,egyszerre társ,szerető,

És a legjobb barát !!

Ebben a hűvös,májusi időben,

Érezd ! Hogy szeretet,öleli szíved,,

Mert ,ha fázol ,még felöltözhetsz,

De szíved, nem melengeti más,,,

Csak az érző SZERETET !!

Grande Bobby sul palcoscenico sanremese. www.bobbysolo.com

TOMPA LÁSZLÓ

GONDOLAT

(Vida Zoltán Könnycsepp verséhez) 

   Egy gondolattal folytatnám,,,
A könny,mi arcodon végigcsordul,
Talán,,
Lelked patakjából,egy csepp...
Fénylő szemed,könnyes tükre,,
Áztassa,mossa,érzéseidet..
A tény az nem változik,..
De könnytől, lelked,
Könnyebb lesz picit...
Bár ugyan úgy fáj,
S egy sóhaj...
Mi csendben,elhagyja
Ajkaid...
A gondolat,mindig-mindig,,
A történésre visszatér...
A szétzúzott,összetört,érzelem,
Marcangol ,kínoz,,S a szó,Miért !!

ÉGETT a SZÍVEM

Égett a szívem eddig is,

De most, mint mikor rőzsét dobnak a napba,

Úgy lángolok színaranyba,

Úgy hallom millió perc vagy év után,

Lassan kialszik már, fogd a rőzsét, dobd rám!

Fogd kezeddel kezem, melegíts már,

Mezőket, erdőt, a hegyet, a holdat,a kék eget,

Szeress minket gyönyörű szíveddel,

Simogass apró ujjaiddal,

Ölelj tüzes testeddel, nézzél szerető szemeddel.

Fáj, hogy nem érhetek hozzád,

S fáj nagyon, hogy arcodban arcom ég már.

Wass Albert

Búcsúdal

Ma nagyon csókolj,

nyíljék ki lelked legszebb csók-virága:

ma csókolsz utoljára.

Ma nagyon szeress,

égjen ki lelked legforróbb sugára:

ma szeretsz utoljára.

Holnap gyűlölni fogsz.

Holnapra elmegyek.

Csak átkaid kísérnek,

S a jajgató szelek.

Ma nagyon csókolj,

nyíljék ki lelked legszebb csókvirága:

ma csókolsz utoljára.

Wass Albert

Márciusi ballada

Fenyők fekete lombján
már gyantaillat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat…
rég nem dalolt már senki.
Dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.

A nyirkos erdő mélyén
ébredni kezd az élet.
Az éledő rügyek közt
széncinke-had mesélget.
Rigók halk füttye szólít
a csöndes esti lesre,
s halk nyár-illúzióval
köszönt a szürke este:

…Lágy csendű lombok alján
pásztortűz fénye éget…
A tölgy-erdők susognak
csodálatos meséket…
Leszáll a tarka álom…
s míg csöndesen elalszol:
fejed felett a fákon
csengő poszáta-dal szól…

Fenyők fekete lombján
már gyanta-illat árad.

Wass Albert

Tavaszi séta

Meghódolok egy délutánra ma,

Szabadba vágyó nyughatatlan lélek.

Kedvedért egy röpke pillanatra,

A régi erdők bájkörébe lépek.

Elvetem ma ezt a szürke páncélt:

Közömböst, melyet bánatom rakott,

Ma lenge-leplű szellemöltözetben

Megyek dalolni régi csillagot.

Nézd, ott fent már bársony-zöld a rét,

Ezüstös csermely boldogan nevet,

A nap tüzes sugárral hinti be,

A bárányfelhős, türkizkék eget.

Fuvallat támad, langyos, kellemes,

A barka-por arany felhőt havaz,

Tölgy-templomok orgonája zeng:

Ott áldozatra lobbant a tavasz.

Turmezei Erzsébet

 Hiába vár

Megint hazaindulok nemsokára
Nagy néma csend borult a kis szobára
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt
Nincs már ott aki eddig hazavárt.

Békülten mondom: elköltözött
Nem lakik többé az élők között
Óh hogy várt mindig
milyen nehezen szorongva leste
mikor érkezem
S amikor egyszer csak elébe léptem
Úgy felragyogott az a kedves két szem!

Pedig szolgálatom hívó szavára
Én olyan gyakran hagytam őt magára
És neki fájt minden búcsúvétel
Körültipegett anyai féltéssel.

Ahogy a napok rovidulnek,

Ugy erzem,mintha kod borulna ram,

Ahogy az ejjelek lehulnek,

Mind gyakrabban jut eszembe anyam.

    Mit oly sokszor elhalasztottam

    Elmondanam,mert ugy erzem,hogy var.

    Jova tennem,mit elmulasztottam,

    De nem lehet,mert o mar messze jar.

O mennyi mindent nem tettem meg!

Meg nem keso,te meg megteheted.

Megoszulve is maradj gyermek,

 Mond meg neki,mennyire szereted.

    Ket keze erted dolgozott csak.

    Mindennel jobban szeretett.

ŐRIZZ

Sötét utak és sötét éjjelek.

Remegő csend és szálló képzelet.

Könnyeket gyűjt az üres szemgödör,

És kiszáradt ajkad rám köszön.

Fogaidon vízcsepp, úszik rajta pici virág,

Reszketve őrzi tested finom illatát.

Túl vagy száz és ezer éjjelen,

Túl vagy fájdalmon, örömön és mindenen.

Újra ég a remény, leroskadt a védtelen,

Sok lángoló szív kiabál: Segíts nekem!

És mint Jézus, kezed széttárva,

Hangot emelsz a küzdő világra.

Küzdesz a máért, a holnapért,

Küzdesz a szívek varázsáért,

Küzd az elme, a szív, a világ és a lélek,

S mert velünk vagy, így tudjuk, mi az igazi élet.

NYÁRI ESTÉK

A nyári esték hűvösek,

Lábaidat hideg víz cirógatja meg.

Százféle fű mögötted,

A múltat lassan elfeledted.

Zűrzavar és bolyongás keserít,

Szeret mind, ki feléd jön és neked int.

Ha a víz habjait nézed, átlátszóak és zöldesek.

Fuldokolnak napjaid, borúsak és nehezek.

Ne gondolj ezer bánatra,

Csak magadat szomorítod,

Száz madár szárnyával szíved beborítod,

Tükröző szemeddel nézd, a tánc forog.

S amíg a mámor messze van,

Forognak, keringnek boldogan.

SZERETEK ÉS SÍROK

Szeretek és sírok,

Rímelő verseket írok,

A világ suttog körülöttem,

Még le sem pihentem,

S benned ébredtem.

Nem értem, egy titkos beszéd-

Hajamba kapaszkodva,

Testemhez láncolva,

Mámor tócsájában fulladozva,

Karodat kinyújtva-

Ujjaink összefonódnak,

Álmos csókjaink az éjnek adóznak.

Derekadat átkulcsolom,

Hogy az öröm boldog vágya

Fényes csillagok ölében elnyújtózzon.

A hold álmatlanul néz,

Ahogy az erdő magányából

Fut lefele két boldog kéz.

LEZÁRT SZEMED

Lezárt szemed szememre záródik,

Hajad a hajamba fonódik.

Kezed a kezemet öleli,

Álmod az álmomat nem feledi.

Árnyékomra tett puha tested,

Hadd aludjak mindig veled.

Veled alszom, veled sírok,

Nevetek, mint egy részeg,

És tőlem várod, hogy csak

Beszéljek, beszéljek.

De egy madár beszél helyettem,

Zöld fény csillog szemében,

Nem enged felkelnem,

Melletted fogom tölteni az életem.

Teljes lesz a vágy,

Vér fut az arcodba,

Ráhajolsz öreg vállamra,

Nyakamat átkarolva.

Anyák napjára

Megszültök, etettek, szerettek nagyon,
s mi az ismeretlent akarjuk látni,
egész életünkben az anya az oltalom,
kit nem lehet eléggé szeretni, imádni.

Anyák kezét fogva, megismertük a világot,
később már nektek nőknek szedtük a virágot,
s mint ismeretlen így jöttetek később - kézfogásra,
virággal borítva szíveket, családot, s világot...

Legyetek boldogok minden napján az évnek!
Szívetekben soha nem múljon a tavasz!
Alfa és Omega, s közötte az élet,
a Nő ki életet, s boldogságot fakaszt...

ADD NEKEM

Add nekem a világ suttogását,

Nincs erőm kivárni

Szerelmem kacagását.

Suttogja a világ, hogy mennyire szeretem,

Énekeljék a madarak, hogy ő sem bírja nélkülem.

Add nekem, világ, azt a gyöngéd,

Felejthetetlen szót,

Ami neked jelentéktelen,

Jelentéktelen, mint hangja annak a levélnek,

Mely ott van a szerelmem kezében,

Nem kapaszkodik többé gyönge ágon,

Vigyáz ránk, s bennünket kísér e szent világon.

Már testvér levelei is susogják,

Ez valóban egy szent világ,

Ne lépjetek ránk,

Most lángolunk fel a napra

Ezer fűszálat simogatva,

Bő harmatban fürödve,

Rátok borulunk boldog szerelembe.

SZERELEM

Nem párnacsatákra vágyom
hanem, hogy egy ölelésben
a lelkünk eggyé váljon.
Ha nem látok,
légy fehér bot kezemben,
s ha nem hallasz,
füleddé leszek,
mikor érezni nem tudsz,
vagyok a szíved.
Elfogadod,
hogy nem ártó a szándék,
hogy érted, ha kell,
pokolra is szállnék,
de ha nehézzé válik a földön járni,
megtanítanálak égbe szállni.
Ha kell, a szíved dobog bennem,
hogy minden bánatod
én is megérezzem.
A te kínod fájdalom nekem,
mert eggyé forrott veled az életem.

EGY ASSZONY

Te asszony, ki mosolyt derít,

És a kútból csókot merít,

Te, kit a szerelem cinkossá kényszerít.

Te, ki az életre figyelsz,

A nevetésre, zokogásra,

A nyugalom zöld világára.

Ki szól, ha a csendet kívánja,

Ki vár a boldog éjszakára.

Te a föld gyermeke,

A hamu édes gyümölcse,

Az égbolt egyetlen tündöklő felhője,

Szívedben lakik minden földalatti lidérc,

A szemed bogarába százezer fény, amíg csak élsz.

Nyújtsd hát a szád, add a kezed,

Egy villanás, és az élet gyönyörét megismered.

NÉGYET ÜTÖTT AZ ÓRA

Négyet ütött az óra,

S megnyílt az égbolt folyója.

Őrülten zuhogtak cseppjei a földre,

S én szomorúan néztem a felhőkre.

Szomorúak voltak ők és sírtak,

Sírt a felhő, mert elhagyta az eső.

Sír a szívem. Elhagysz-e kedvesem?

De látom újra mosolyogni őt.

Örül a kék felhő, mert visszatért a vidám eső.

Őrül a szívem, mert újra itt vagy kedvesem.

Így jó veled lenni,

Karjaid közt csókod ízét érezni.

Halkan füledbe súgnám a szerelem dalát,

Elmondanám szívem minden bánatát.

A MAGÁNY

A magány töri ketté szobámban a levegőt.

Emlékszel? Ott álltunk az ablak ellőtt,

Önfeledten simogattam kezed és néztem sugárzó szemed.

Állunk ma is. Szívünk vasban.

Lehajtott fejjel lépek az előszobába,

Remegő karom arcodat alig leli,

Testemet az utca lassan elnyeli.

Édességem! Százszorszépem!

Engedd, hogy a fény felemeljen.

A szerelmem nehézsúly, mit szíved őriz rabul.

Nekem csak egy tengerem van, a te bájos szemed,

Amit tekintetem el nem enged.

EGY HOSSZÚ ÚT

Egy hosszú útról álmodtam én,

Ahol te is jártál már,

Egy zöld erdő sűrűjében megláttalak,

És az apró levelek mind feléd nyúltak.

Így kezdtünk el egy újkort,

A nap úgy ragyogott, mint eddig,

Bár sugara fényesebb volt.

Jöttél velem szembe,

Az árny hátrált s az egész tested fénye

Beragyogta a földet.

Álomtól patakzott a szemem,

De gyöngyszemeid a mát

Felébresztették bennem

Ajkadon csillogott a reggeli harmat,

Megmutattad nekem, hogy mit is szabad.

FELHŐK ALATT

Felhők alatt egy madár, párját hívja dalolva,

Az én szívem belemerül e dalba.

Hűs forrásvíz csörgedezve

Omlik márvány-melledre.

Én kedvesem, ezt a mellet hadd csókoljam,

Ajkad tüzét hadd oltsam,

Fény-derekad átöleljem,

Selymes lábad simogassam,

Fülecskédet harapdáljam,

Szemedbe sugaraimat belevájjam.

Ujjaiddal játszadozni,

Szívednek vallani,

Vallani szerelmet, s neked adni

Szívemet, lelkemet,

Testem melegét, hangom ércét,

Vállam gödröcskéit,

Szemem hívogató nézését.