Harmath József

Ha majd

Majd ha ajkadat elhagyja a várt szó

Majd ha nem leszel másért síró

Ha lelked fénye felém integet

Ott a szívedben, ott van a szeretet

Ha szemeddel, könnycseppel látod a napot

És éjjel feléd bólogatnak a csillagok

Szívedben ott a szeretet

Ha majd kezeddel megfogod arcomat

Megtörlöd szememből a könnyeket

Szívedben ott a szeretet

Ha már a te szemed égi

Fényét látod, lelkednek

Bánata, félelme nincsen

Szívedben ott a szeretet

Ha majd a rózsa illatát

A szíveddel is érzed

Ha majd tenyered melege

Lázamat oltja,ajkad lesz a

Szeretet csókja—

Szívedben ott a szeretet

--hj--

Forrás: Harmath József

Festmény: Leonyid Afremov

Szerkesztette: Szathmáry Olga Ottilia

Szathmáry Olga Ottilia

Idegenné lettél

Mióta ilyen idegenné lettél,

sajogó szívem repedt ketté.

Nem láthatod most arcom.

Tengermélységű fájdalom,

mi tükröződik szememben.

Könnyeim jégcsappá lettek.

Vársz majd rám, megígérted.

Csak a telefon csörrent meg.

Magad sajnáltad csupán.

Saját közönyöd fájt már!

Miért mentegetőztél volna?

Kifogások oly szánalmasak.

Szathmáry Olga Ottilia

Kígyófészekké lett világunk

Világunk lett kígyófészekké.

Sarokba szorított kobraként

csap le dermedt áldozatára.

Ragadozók kegyetlen játéka.

Vétkeiknek súlya alatt,

sasszárnyak remegnek.

Szívemből a kiszakadt

madárpercek röpülnek.

Tövissel megtelt lelkembe

könnyeim belefájdulnak.

Mellkasom feszíti ordítón.

Szathmáry Olga Ottilia

Tekintetek

Tétova tekintettel keresték

kutatták, arcvonásaikban

az elszállt idő múltjukat.

Csak az a szemrebbenés!

Mosolyuk az volt ismerős.

Még is, oly távolról jövő.

Harminc év összes percét,

mit női félszegsége megélt.

Tényre törő orvosi tanács,

s még is kiesett szerepéből.

Látta magában a kiskatonát

és a copfos szőke fiatal nőt.

Mentegetőzött is az asszony:

más utat rendelt nekik a sors.

Szathmáry Olga Ottilia

Selyembatyunyi nyomorúság

Van az úgy, hogy

Rongykendő helyett

Selyembatyuba kötik

Minden nyomorúságuk

Sorsuk útján vasüllővel

Súlyosbodik a zsák

Vállamról letenném

Már én is puttonyom

Ám nincs hová

Nincs ki vállalná

Ki-ki viszi sajátját

Tovább-tovább

Meggondolván sem

Cserélném máséra

Sajátomnak súlyát

Én szereztem és

Kaptam, viszem nosza

Lerogyva néha, s

Megállok én is

Megigazítom a már

Rongyossá lett

Selyem gúnyám

Felzokog velem

Jó sorsom

Hisz együtt vagyunk

Ő meg én

A selyembatyuba

Jól összekötözött

Kicifrázott

Nyomorúságunk.