Ági Köszönöm!
Megállapíthatjuk Marcus Auréliusról, hogy a krtusztus után 160 körül - Ő lehetett a legpozitivistább szemléletű császár, hadvezér - akitől MA 2010-ben
is megbizonyosodhatunk ennek a szemléletnek a hasznosságáról. A Titok című életfilozófia bizony meglehetősen ősi gyökerekben rejlik.
Nekünk - egyfajta bizonyosság - és megfontolandó intelem!!!
Szerintetek? olgi
Tudjuk: az irodalom kommunikáció. Egy valaha, valahol írt szöveg életre kel, értelmet nyer itt és most, akár évszázadokat, földrészeket átívelve a gondolatainkban. Gyönyörködünk benne, tanulunk belőle, vitába szállunk vele. Kiváltképp így van ez, ha az író saját gondolataiba, világnézetébe enged betekintést, s megosztja velünk az életről való elmélkedéseinek gyümölcsét.
Marcus Aurelius mintegy húsz éven keresztül volt a Római Birodalom császára, Kr. u. 161 és 180 között. Plebejus származású volt, de Antonius Pius császár örökbe fogadta és utódjává is tette. Negyven évesen került a trónra, s uralkodásának idejére már az ókorban úgy emlékeztek vissza, mint Platón álmának rövid beteljesülésére: az államot húsz éven át egy bölcs irányította. Marcus Aurelius ugyanis igencsak jártas volt a filozófiában és a művészetekben, mint ahogy arról könyvének elején be is számol. (Természetesen nem ezek a részek az Elmélkedések legizgalmasabb fejezetei, de mindenesetre érdekes képet kapunk arról, milyen képzést is kapott egy császárpalánta a Kr. u. 2. században.)
Uralkodásának évei azonban korántsem a földre szállt paradicsom boldog évtizedeit jelentették. Egy szörnyű pestisjárvány, természeti csapások nehezítették ezeket az éveket, nem is beszélve az állandó háborúzásról: uralkodásának elején (162-166) Szíriában folytak a harcok a párthusok ellen, majd a helyszín a Duna és a Rajna mentére tevődött át: itt a Birodalom határait állandóan fenyegető kvádokkal, markomannokkal, jazigokkal folyt a küzdelem. Marcus Aureliust tehát nem Rómában, a császári palota fényes termeiben sétálgatva kell elképzelnünk, hanem katonai táborokban, messze a napfényes Itáliától.
Ez az állandóan csatázó császár időnként szeretett visszavonulni a csatatér és a tábor folytonos nyüzsgéséből sátrának magányába. Ilyenkor tollat ragadott, s papírra vetette gondolatait az életről, a halálról, az uralkodásról és a világ rendjéről. Nem volt olyan szándéka, hogy valaha is közre adja irományait, csupán saját magának írt, afféle kis feljegyzések ezek: töprengéseit rögzítette önmaga számára. Csak később, halála után találták meg és adták ki ezeket a feljegyzéseket, s minthogy eredetileg a kiadás célja nélkül készültek, tetszőleges címet adtak a könyv formába gyűjtött írásoknak: eredeti címe Önmagához lehetett, újabb kiadásokban Gondolatok vagy Elmélkedések címeket szokták választani, de volt idő, mikor a mű Tanítások vagy Intelmek címen futott, ami talán mind közül a legrosszabb, hiszen Marcus Aureliusnak nem lehetett semmiféle oktató, nevelő célja ezekkel az írásokkal. A szövegben található felszólító mondatok nem az olvasóhoz szólnak, hanem a szerző intelmei saját magához. Ezt mindenképpen érdemes szem előtt tartani, ha a könyv olvasásába kezdünk, ellenkező esetben könnyen egy ellenszenves kép alakulhat ki bennünk Marcus Aureliusról, aki bele akar szólni abba, hogy mit gondoljunk a világról, és ki akar oktatni minket arról, hogy hogyan éljünk - az ilyesmit pedig nagyon nem szoktuk szeretni.
Annál inkább szeretjük és érdekesnek találjuk, ha bepillantást nyerhetünk mások értékrendjébe, az életről alkotott gondolataiba, s magunk dönthetjük el, tanulunk-e belőle, vagy elfelejtjük azokat. Nos, Marcus Aurelius Elmélkedését illetően, úgy gondolom, akad jó néhány asszimilálható gondolat, még hogyha figyelembe is vesszük egy második században élt, öregedő császár és egy huszonegyedik századi kamasz érdeklődési területei közötti különbséget. Kétségtelen ugyan, hogy az Elmélkedések témái közt igen gyakran bukkan fel a halál gondolata, az elmúlás feletti töprengés, s ez talán nem tartozik a mai fiatalok legégetőbb problémái közé - bár kivételek mindig akadnak. Ha azonban nyitottak vagytok néhány életvezetési tanácsra és van kedvetek elmerülni egy kis önismereti játékba egy császár vezetésével, ne habozzatok, vegyétek le a könyvet a könyvespolcról! Amit kaptok tőle: néhány csepp a sztoikus filozófia etikai tanításából, aminek lényege mindig is a boldogság keresése volt, célja pedig, hogy megtaláljuk a helyünket ebben a nagy, zűrzavaros világban.
Utolsó hozzászólás