Mészáros Lajos
Édesanyámnak
Édesanyám már a mennyekbe költözött,
onnan néz le reám vándorfelhők között.
Virágot már neki temetőbe viszek,
lélekvándorlásban egyre inkább hiszek.
Hideg sírban pihen teste a föld mélyén,
lelke a mennybe szállt egy nyári nap éjén.
Onnan tekint le rám, az árva gyermekre,
óva vigyáz most is őszülő fejemre.
Egyengeti utam, nem hagy el ő soha,
ott is legfontosabb számára a fia.
Jó útra vezérel, nehogy félrelépjek,
élet útvesztőjén mindig révbe érjek.
Hogy háláljam én meg a sok gondoskodást?
Miért is okoztam egykor sok aggódást.
Felnőtt fejjel most már én is másként nézek,
unokákat látom, egyre jobban félek.
Rohanó világban nincs idő semmire,
nem szánnak ők időt az öreg szülőre.
Kegyetlen az élet, talpon kell maradni,
de lehetne néha lassabban haladni.
Ez a világ már más, mint a te korodban,
nem él ma senki soha nyugalomban.
Testvér a testvérnek vájja ki a szemét,
hogy ő élvezhesse gazdagság reményét.
Anyák napján csendben sírodra borulok,
fájó, beteg szívvel tőled elbúcsúzok.
Szép csokor virágot teszek a sírodra,
kísérj majd a mennyből utolsó utamra.
Derecske, 2016. április 26.
Utolsó hozzászólás